2016-01-24 10:59:57• hírek • Szatmár.ro

Szavalóversenyt tartottak a Magyar Kultúra Napján

Több mint száz diák ünnepelte verssel, szavalattal a jeles eseményt a Kölcsey szavalóversenyen.

Idén is szavalóversennyel ünnepelte a Magyar Kultúra Napját a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Idén rendhagyó módon a verseny két helyszínen zajlott: az elemi- és a középiskolás diákok a főgimnázium épületében, az általános iskolások a Balcescu-Petőfi Általános Iskolában versenyeztek. A szavalók részéről nagyon nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, volt olyan korcsoport, amelyben jelentős számú, határon túlról érkezett diák lépett a közönség elé.

Az A1 csoportban versenyző előkészítősök, első és második osztályosok egy-egy szabadon választott állatmesével kellett készüljenek versben vagy prózában. Az A2 csoportban a III.-IV- osztályosoktól egy-egy szabadon választott prózarészletet vártak Lázár Ervin, Berg Judit, Méhes György, Bálint Ágnes, Nógrádi Gábor vagy Csukás István műveiből. A kisdiákok produkcióját a Szejke Ottilia szaktanfelügyelőből, Fülöp Andrea tanítónőből és Fisár Erika magyartanárból álló zsűri pontozta. Az A1 kategóriában egyébként 23, az A2 kategóriában 11 diák lépett színpadra.

Az A1 csoport dobogósai:
I. díj : Kővári Ádám-Kristóf, Reich Annamária felkészítő tanító, 10-es számú Általános Iskola
II. díj: Pató Rebeka, Reich  Annamária felkészítő tanító, 10-es számú Általános Iskola és Ilonczai Dóra, Krányák Jusztina felkészítő tanító, Hám János Líceum
III. díj: Erdei Jázmin Fanni, Reich Annamária felkészítő tanító, 10-es számú Általános Iskola

Az A2 csoport dobogósai:
I. díj : Barta Csilla Brigitta, Doloczki Márta felkészítő tanító, Hám János Líceum
II. díj: Maroscsák Dániel, Kovács Éva felkészítő, Johann Ettinger Német Elméleti Líceum
III. díj: Lovász Tamás, Sink Irén felkészítő tanító, Avram Iancu  Iskola és Berei Edina-Edda , Mekker Melinda felkészítő tanító, Református Gimnázium

A B1 csoportban versenyző V. és VI. osztályosoktól egy szabadon választott vers- vagy prózarészletet vártak  XX.- XXI. század gyermek- és ifjúsági irodalmából. A B2 csoportban (VII. és VIII. osztály) versenyzők egy szabadon választott, természetleíró, vagy a természettel kapcsolatos verssel kellett készüljenek a XIX.- XXI. század magyar vagy világirodalmából. Őket a Belényi Andrea szaktanfelügyelőből, Bumbulut Krisztina újságíróból és Fazekas Katalin magyartanárból álló zsűri értékelte. A két csoportban összesen 38 diák szavalt.

A B1 csoport dobogósai:
I. díj: Rák Gergő (Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Hargitay Erzsébet) és Balog Barbara (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fórizs Enikő)
II. díj: Antal Mátyás (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fórizs Enikő) és Csapó Dávid (Johann Ettinger Német Líceum, felkészítő: Kovács Éva)
III. díj: Szilágyi Anna (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea)

A B2 csoport dobogósai:
I. díj: Báthori Boglárka (lázári Petőfi Sándor Szaklíceum, felkészítő: Fórizs-Kiss Imola) és Kánya Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Zilahi Kató Klára)
II. díj: Kukovecz Ákos (szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, felkészítő: Vancsó Marianna) és Liszkai Krisztián (Balcescu-Petőfi Általános Iskola, felkészítő: Fehér Laura)
III. díj: Erdei Eszter (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Tivadar Melinda)

A C1 csoportban versengő IX. és X. osztályos diákoknak egy szabadon választott költeményt kellett szavalniuk Ady Endre, Kaffka Margit, Gellért Sándor, Fényi István, Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Kovács András Ferenc, Jánk Károly vagy más szatmári alkotó költészetéből. A legnagyobbak, a C2 csoportban versengő XI. és XII. osztályosok az "életöröm, szerelem, játékosság - nyelvi, formai játékosság, motívumok játéka - témakörben választottak egy-egy alkotást a XX.-XXI. század lírájából. A C1 csoportban 18, a C2 csoportban 12 diák szavalt. Az ő produkcióikról a Gál Gyöngyi (főtanfelügyelő-helyettes, magyartanár) Kereskényi Sándor (muzeológus, irodalomtörténész), Elek György (újságíró) és Márk Nagy Ágota (drámapedagógus, rendező) összeállítású zsűri mondott véleményt.

A C1 csoport dobogósai:
I. díj: Nyiscsák István Zsolt, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény
II. díj: Trill Helga, Ady Endre Gimnázium, Budapest
III. díj: Moroz Hannelore, Református Gimnázium

A C2 csoport dobogósai:
I. díj: Piti Alexandra, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
II. díj Csabai Gergely, Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyháza
III. díj: Lukács Levente, Aurel Popp Művészeti Líceum

A dobogós helyezések mellett a szavalóverseny díjkiosztóján több különdíjat is kiosztottak. A díjazók között ott volt a főszervező Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a társszervező Literart Magyartanárok Egyesülete, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesülete és az RMDSZ Nőszervezete.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: