2017-05-16 11:36:39• hírek • Szatmár.ro

Szávai Géza Szatmárnémetiben és Nagykárolyban

Május 17-én és 18-án (szerdán és csütörtökön) Szatmár megyébe látogat Szávai Géza erdélyi születésű író, a budapesti Pont Kiadó alapítója és vezetője. Szávai 1973-ban végzett a kolozsvári egyetemen, eleinte különböző székelyföldi iskolákban tanított, majd Bukarestben a legendás A Hét című hetilap szerkesztője volt. Magyarországra való áttelepedése után, pontosabban 1994-ben alapította az említett kiadót, amely azóta igen gazdag könyvtermést tudhat magáénak.

Első regényét 24 éves korában írta, legjelentősebb könyvének a Székely Jeruzsálem címűt tartják, amely a „székely szombatosok” (önként zsidó hitre tért székelyek) megrázó történetéből kiindulva válik egy igazi „esszéregénnyé az identitásról”. A könyvet több nyelvre is lefordították. További fontosabb regényei: Oszlik a bál, Ki látott minket meztelenül? Múlt évezred Marienbadban, Aletta bárkája, valamint a legutóbb megjelent Makámaszútra.

Szávai életművében fontos helyet foglalnak el a gyermekkönyvek is, amelyeknek főszereplője Burgum Bélus „mesterdetektív”.

Szerdán 9 órakor a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kisdiákjaival találkozik, 18 órától a református esperesi hivatal tanácstermében a felnőtt érdeklődőkkel, míg csütörtökön 11 órától a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum diákjaihoz látogat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: