2019-09-25 11:55:58• hírek • Bajnai Botond

Szatmárról Németországba tartó repülőjáratról értekeztek

Németországi delegációt fogadott tegnap Altfatter Tamás alprefektus és Pataki Csaba megyei tanácselnök. Több téma is felvetődött, többek között egy németországi repülőjárat lehetősége is.

A Román-Német Kereskedelmi és Iparkamara (AHK Romania) küldöttségét fogadták a megye vezetői, Altfatter Tamás alprefektus és Pataki Csaba megyei tanácselnök a Sebastian Metz által vezetett küldöttséggel találkozott ma a Közigazgatási Palotában.

 

A kereskedelmi és iparkamarát Sebastian Metz vezérigazgató mellett Swantje Kortemeyer a bukaresti német nagykövetség gazdasági és kereskedelmi irodájának vezetője, Guenter Maier gazdasági újságíró, valamint Cadar Gyula, a Német-Román Vállalkozók Egyesületének (DRW) elnöke, az egyik Szatmárnémetiben is jelen lévő németországi nagy vállalat igazgatója képviselte.

 

A találkozó során a házigazdák Szatmár megye turisztikai értékeit méltatták, kiemelve a befektetésre alkalmas területeket, de ugyanakkor olyan jelentős témák is felvetődtek, mint a megyénkben is működő duális oktatás, illetve egy Szatmárnémetiből induló németországi repülőjárat bevezetésének a lehetősége is.

 

Altfatter Tamás alprefektus ugyanakkor a megyében működő német érdekeltségű nagy vállalatok munkáját dicsérte, kiemelve, milyen jelentős szereppel bírnak a helyi munkaerőpiacon: számos stabil munkahelyet biztosítva a szatmáriak, és Szatmár környékén élők számára.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: