2010-02-02 15:52:27• hírek • Szatmár.ro

Szatmárra jön a Civil suli!

Február 6-án és 7-én, azaz szombaton és vasárnap Szatmárnémetibe érkezik a Civil suli, amelynek célja, hogy erdélyi magyar középiskolás diákok, valamint első és másodéves egyetemi hallgatók számára előadásokat tartsanak érdekfeszítő közéleti témákban.

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) főszervezésében októberben indult féléves civil és közéleti iskola hetedik konferenciájának lebonyolítására kerül sor a hétvégén Szatmárnémetiben, tájékoztatta portálunkat Bozsó Imre, az előadássorozat egyik szervezője.

A hétvégi előadás-sorozatok tervezett meghívottai erdélyi és magyarországi előadók, illetve neves közéleti személyiségek. A megyeszékhelyünkön többek között Ilyés Gyula polgármester, Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat alelnöke, valamint Erdélyi Ilona, az Észak-alföldi Régió elnöke tart előadást. A rendezvény helyszíne: a szatmárnémeti Református Gimnázium díszterme lesz.

Az érdeklődő középiskolások és egyetemi hallgatók a www.civilsuli.ro-n, a program honlapján jelentkezhettek be a konferenciára. A résztvevőkön túl az előadások nyitottak minden érdeklődő számára.

A civil és közéleti iskola programot az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action - Fiatalok Lendületben program keretében támogatja az Oktatást és Szakmai Fejlődést Elősegítő Közösségi Programok Országos Ügynöksége (Asociaţia Naţională pentru Programe Comunitare în Domeniul Educaţiei şi Formării Profesionale - ANPCDEFP).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: