2011-06-10 12:47:29• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmáron konferenciáztak a repterek képviselői

A romániai légi közlekedés fejlesztéséről és bővítéséről tartott konferenciát péntek délelőtt Szatmárnémetiben az ország szinte valamennyi repülőterét tömörítő Romániai Repülőterek Szövetsége (Asociatia Aeroporturilor din Romania).

A szövetség Románia tizenhat nagy repülőtere közül tizennégyet tudhat tagjai között: a szatmárnémetit, a nagybányai, a nagyváradit, a kolozsvárit, az aradit, a temesvárit, a marosvásárhelyit, a nagyszebenit, a craiovait, a suceavait, a jászvásárit, a tulceait, a konstancait valamint mindkét bukarestit (Baneasa, Henri Coanda).

Amint azt David Ciceo, a szövetség igazgatója elmondta, a szervezet nemrégiben nyert el egy 1,4 millió eurós, vissza nem térítendő európai uniós támogatást, melynek felhasználásával megszervezik Románia első tréningjét, amelyben a légiszállításban tevékenykedők vesznek majd részt. A program időtartama két év, és összesen hatszáz személy vesz részt benne.

Ciceo elmondta továbbá, hogy a civil szféra dinamikus fejlődésére számítanak Romániában, ezért fontosnak tartják újabb direktívák megfogalmazását, kidolgozását, amelynek középtávú célja a forgalom növelése kell, hogy legyen. Éppen ezért a szatmárnémeti konferencia egyik fő napirendi pontja, hogyan lehetne segíteni újabb repülőterek és légitársaságok létrejöttét és az alacsonyabb besorolású repterek támogatását.


Szatmárnémetiben ülésezett a Romániai Repülőterek Szövetsége
Szatmárnémetiben ülésezett a Romániai Repülőterek Szövetsége

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: