2010-08-18 16:53:43• hírek • Balog Anita

Szatmáron is edzett a pedofil karate-oktató

A Szilágy megyei rendőrök fogták el a pornófilmeket gyártó német állampolgárságú személyt.

A zilahi rendőrök azonosították és fogták el a 30 éves M. R.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy erotikus filmeket készített kiskorúakról, majd azokat külföldön értékesítette. A Szilágy Megyei Rendőrség sajtóközleménye szerint a gyanúsított és egyik Szatmár megyei illetőségű bűntársa lakásán összesen háromszáz dvd-t találtak - mint kiderült az adathordozókon összesen 100, vélhetően saját készítésű pedofil tartalmú film volt.

A rendőrök szerint a férfi a filmeket saját lakásán, illetve szállodai szobákban forgatta, a szereplők pedig elsősorban olyan gyerekek voltak, akik az általa tartott karate-edzésekre jártak. A filmeket a bűntárs angol felirattal látta el, majd ezeket Kanadában értékesítették. Később az ''alkotások'' pedofil honlapokon jelentek meg. A filmeket egyébként 3000 dollár/film áron vette meg a kanadai kapcsolat.

A rend őrei augusztus 16-án fogták el a férfit, aki épp egy kisbusszal akart Németországba menni - az autóban négy Szatmár és négy Szilágy megyei kiskorú volt.

Mint megtudtuk, a férfi több éven keresztül Szatmárnémetiben élt, itt is tartott karate-oktatást. Rendőrségi források szerint mielőtt városunkba költözött, a férfi Németországban már volt börtönben pedofil tartalmú anyagok készítéséért és árusításáért.

Szatmárnémetiben több iskola tornatermében is tartott harcművészeti edzéseket, majd karateklubot alapított gyerekek számára Karatekids néven.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: