2010-08-20 15:35:51• hírek • Szatmár.ro

Szatmáron a Megasztáros duó

A Partiumi Magyar Napokon fellép Varga Feri és Balássy Betti is.

A jelenleg egyik legnépszerűbb popduót, Varga Ferit és Balássy Bettit a Tv2 Megasztár című tehetségkutató versenye hozta össze. Varga Feri a 2006-ban megrendezett Magasztár 3 versenyzője volt, Betti pedig a háttérénekesek vezetője volt, ám a próbák során egyre közelebb kerültek egymáshoz, hamarosan pedig már egy párt alkottak. A versenyben Feri második helyezett lett, így ő lett az év legjobb férfihangja.

A magánélet mellett hamarosan pár lett belőlük a színpadon is, miután felkérték őket az Egy bolond százat csinál című film főcímdalának az eléneklésére. Ebben az évben a legjobb duónak járó Fonogram Díjat is megkapták. Azóta szóló és közös lemezt is kiadtak, koncert meghívásaik pedig egymást érik.

A sztárduó augusztus 29-én, vasárnap 20 órától a Kossuth Kertben felállított színpadon fog fellépni, a Partiumi Magyar Napok rendezvény részeként. Úgy érezzük, ez egy tipikusan olyan koncert lesz, amelyet kár kihagyni: a duó ugyanis nem csak saját dalaikat, hanem nagy magyarországi és nemzetközi sláger-duetteket is énekelnek, így a bulis hangulat, a jó szórakozás garantált lesz idősebbeknek és fiataloknak is egyaránt.


A legnépszerűbb magar popduó is fellép a PMN-en
A legnépszerűbb magar popduó is fellép a PMN-en


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: