2016-09-03 10:27:19• hírek • Hirado.hu

Szatmárnémetit meghaladó közalkalmazottat rúgott már ki Erdogan

Több tízezer közalkalmazottat bocsátottak el Törökországban a július közepi puccskísérletet követő tisztogatások keretében rendeleti úton: közülük több mint 28 ezren az oktatási minisztériumban dolgoztak - derül ki a török közlöny pénteki számából.

Az Anadolu állami hírügynökség majdnem 50 ezer elbocsátott közalkalmazottról ír, akik közül nyolcezret a rendőrségtől bocsáottak el.

Ezzel csak a közszférában összesen mintegy 130 ezer emberre nőtt az elbocsátottak vagy őrizetbe vettek száma, de a tisztogatások a haderőt, a rendőrséget, a gazdasági vállalkozásokat és a médiát sem kímélik.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint az államcsínykísérlet nyomán indított vizsgálatokkal összefüggésben több mint 20 ezer gyanúsított van vizsgálati fogságban, köztük katonák, bírák, ügyészek és újságírók is vannak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök július 20-án három hónapra rendkívüli állapotot hirdetett ki az országban, azóta pedig rendeleti úton is kormányozhat.

Az Anadolu szerint három új rendeletet hozott a török kormányzat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy nyugalmazott bírák és ügyészek bizonyos feltételek esetén ismét dolgozhassanak. Lehetővé tették a hatóságok számára azt is, hogy a feltételezett Gülen-hívek házastársainak útleveleit bevonhassák. Ankara ugyanis az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülent hitszónokot és az elveit követő hálózatot vádolja a puccskísérlet szervezésével. Az őrizetbe vételeket rendszerint azzal indokolják, hogy a gyanúsítottak kapcsolatban vannak Gülen mozgalmával, amelyet az ankarai kormány terrorszervezetének bélyegzett, és csak FETO néven (Fethullah Terror Organisation) emleget.

Emellett a rendeletek lehetőséget adnak arra is, hogy a hatóságok lefoglalhassák azoknak a körzeti hivataloknak a tulajdonát is, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy a terrorizmust támogatják. Törökország délkeleti részében számos körzeti hivatalt a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) irányít. Anakara azzal vádolja a HDP-t, hogy a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) támogatja.

Korábbi rendeletekben egyebek mellett a vizsgálati fogság idejét két napról 30 napra emelték, illetve tucatnyi Gülen-közeli sajtóorgánumot és iskolát zárattak be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: