2015-05-13 12:42:04• hírek • Szatmár.ro

Szatmárnémetiben vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Színház

A tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozó lengyel kortárs drámát mutat be a nagyváradi Szigligeti Színház társulata a Szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában, Anca Bradu rendezésében. Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját a Harag György Társulat meghívására május 18-án, hétfőn, 19 órától láthatja a közönség.

Egy szűk osztályközösség találkozik, hogy az érettségi évfordulóját megünnepelje, lengyel és zsidó diákok vegyesen. Annak a generációnak a képviselői, akiknek sorsát megpecsételték a második világháború borzalmai. S bár maga a találkozás ünnepi esemény, a háború traumatikus emlékei felkavaróak, és drámai felismeréseket idéznek elő. A dráma a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozza. A különbségek, a másság elfogadásának védelmét, az agresszív impulzusok meghaladását, a történelmi sorsszerűség elfogadását, egy felvilágosult, kiegyensúlyozott, az igazra nyitott nézőpontból.

Az előadás szereplői: Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tóth Tünde.

A Szigligeti Színház az erdélyi, romániai magyar teátrumok közül elsőként mutatta be a kortárs lengyel drámaíró, rendező, dramaturg, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját. „A darab 14 jelenetből áll, anélkül, hogy jól meghatározott főszereplőről beszélhetnénk. A jelenetek végén megfogalmaznak egy-egy általános érvényű igazságot" - mondta Anca Bradu Nagyváradon, az előadás premierje előtt tartott sajtótájékoztatón.

A rendező szerint a nemzetiségek, népek közötti feszültségeket legtöbbször kívülről gerjesztik a szülők, az egyház, a politikum. A nagyváradi születésű Anca Bradu a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett 1994-ben. Az 1992-93-as évadban a Casandra stúdióban debütált a Massimo Dursi: Bertoldo az udvarnál című előadással, amelyet a marosvásárhelyi Európai Színházi Iskolák Találkozóján díjaztak. A Frank Wedekind: A tavasz ébredése című előadása 2000-ben a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat kapott.

Anca Bradu korábban már többször is rendezett Nagyváradon, és többek között Kolozsváron, Magyarországon, Szerbiában, Németországban, Franciaországban és Finnországban is dolgozott.

Nyerj jegyet az előadásra

A Szatmár.ro és a Harag György színtársulat közös nyereményjátékán egy egyszemélyes jegyet sorsolunk ki május 18-i előadásra. Válaszolj a kérdésünkre - Milyen műfajba sorolható az A mi osztályunk című előadás? -, a helyes választ pontos neveddel és telefonszámoddal pedig küldd el a jatek@szatmar.ro emailcímre. A jó választ adók közül május 16-án délben sorsoljuk ki a szerencsés nyertest!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: