2016-10-25 13:20:16• hírek • Szatmár.ro

Szatmárnémetiben tartják a 8. Interetnikai Színházi Fesztivált

2016-ban a Szatmárnémeti Harag György Társulat szervezésében kerül sor a 8. Interetnikai Színházi Fesztiválra november 4. és 13. között. Az esemény tíz napja alatt hat helyszínen 21 színtársulat 25 előadást fog bemutatni. Gyakorlatilag öt kultúra találkozásának lesz a színhelye a szatmári megyeközpont.

A kétévente megrendezett vándorfesztivál – amelynek legutóbb a Csíki Játékszín volt a házigazdája – a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje. A fesztiválon tehát az erdélyi magyar teátrumok mellett jelen lesz a nagyszebeni német társulat, a bukaresti Giuvlipen Színház, valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház egy-egy előadással.

A fesztivál programjában több kísérőrendezvény is szerepel, lesz kiállításmegnyitó és szinte minden nap tartanak majd könnyűzenei koncertet a Music'at Pubban. A fesztivál ideje alatt számos szakmai beszélgetésnek is otthont ad majd az Északi Színház büféje, ahol minden alkalommal az előző nap látott előadásokat beszélik meg a résztvevők.

A színházi fesztivál tervezett programja:

NOVEMBER 4. - PÉNTEK

17:00 - Északi Színház, előcsarnok
Kiállításmegnyitó (Pornó - Fornvald Gréti és Visky András térinstallációja)

18:00 - Északi Színház, nagyterem
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy: Molière: A fösvény (Rendező: Bocsárdi László)
időtartam: 3 ó. - 2 szünettel

21.00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem
Állami Zsidó Színház, Bukarest: Iacob Gordin: A szerelem átka (Rendező: Kincses Elemér)
időtartam: 60 p. - szünet nélkül

23.00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Küb-beat. Hangulatfelelős: Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze

NOVEMBER 5. - SZOMBAT

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

13:00 - Északi Színház, büfé
Könyvbemutató: Visky András: Ki innen (Hét színházi kísérlet), Koinónia, Kolozsvár, 2016.

17:00 - Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
Ariel Színház, Marosvásárhely: Misima Jukio: Madame de Sade (Rendező: Porogi Dorka)
időtartam: 2 ó. 30 p. - 1 szünettel

20:00 - Északi Színház, nagyterem
Csíki Játékszín, Csíkszereda: Spiró György: Az imposztor (Rendező: Kövesdy István)
időtartam: 2 ó. 50 p. - 1 szünettel

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Traila-electro buli. Hangulatfelelős: Trabalka Cecília, a marosvásárhelyi Ariel Színház színművésze

NOVEMBER 6. - VASÁRNAP

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

16:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: Hatházi András: Manka (Rendező: Hatházi András)
időtartam: 1 ó. 55 p. - 1 szünettel

18:30 - Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem
Giuvlipen Színház, Bukarest: Gadjo Dildo (Rendező: Mihai Lukacs)
időtartam: 1 ó.

20:00 - Északi Színház, nagyterem
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: Visky András: Pornó (Rendező: Visky András)
időtartam: 1 ó. 5 p. - szünet nélkül

NOVEMBER 7. - HÉTFŐ

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

19:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Aradi Kamaraszínház: Theo Herghelegiu: Tündéri/Zelda was not from here (Rendező: Tapasztó Ernő)
időtartam: 1 ó. 10 p. - szünet nélkül

22.00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Meloterápiás relax est- dob show. Előadja: Cserey Csaba (Csabcsi)

NOVEMBER 8. - KEDD

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

18:00 - Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
Shoshin Színházi Egyesület, Kolozsvár: Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz nyomán: Házikó a halottaknak (Rendező: Grzegorz Ziółkowski)
időtartam: 45 p. - szünet nélkül

19:00 - Északi Színház, nagyterem
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Radu Afrim: A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (Rendező: Radu Afrim)
időtartam: 2 ó. 45 p. - szünet nélkül

22:00 - Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
Shoshin Színházi Egyesület, Kolozsvár: Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz nyomán: Házikó a halottaknak (Rendező: Grzegorz Ziółkowski)
időtartam: 45 p. - szünet nélkül

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
A sepsiszentgyörgyi Impro-Víziók együttes koncertje.

NOVEMBER. 9. - SZERDA

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

18:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
András Lóránt Társulat: Matei Vișniec nyomán: Fade Out (Rendező: Györfi Csaba)
időtartam: 1 ó - szünet nélkül

19:30 - Északi Színház, nagyterem
Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben, német tagozat: Lutz Hübner: A cég köszöni szépen (Rendező: Theodor-Cristian Popescu)
időtartam: 1 ó. 45 p. - szünet nélkül

21:30 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Szatmárnémeti Északi Színház román tagozat: Hanna Azoulay Hasfari: Yom Kippur (Rendező: Eugen Gyemant)
időtartam: 1 ó. 30 p.

NOVEMBER 10. - CSÜTÖRTÖK

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

17:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem
Yorick Stúdió, Marosvásárhely: Székely János: Dózsa (Rendező: Török Viola)
időtartam: 1 ó. - szünet nélkül

18:30 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Váróterem Projekt: Occupy Yourself (Rendező: Cosmin Matei)
időtartam: 1 ó. 50 p. - szünet nélkül

21:00 - Északi Színház, nagyterem
Kolozsvári Állami Magyar Színház: Dominique Serrand: Pour toujours (Mindörökké) (Rendező: Dominique Serrand)
időtartam: 1 ó. 20 p. - szünet nélkül

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Loose Neckties Society, kolozsvári színészzenekar koncertje.

NOVEMBER 11. - PÉNTEK

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

15:00 - Északi Színház, nagyterem - színpadi nézőtér
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat: A. P. Csehov: Sirály (Rendező: Keresztes Attila)
időtartam: 2 ó. 40 p. - 1 szünettel

17:00 - Északi Színház, büfé
Könyvbemutató: Kovács Levente: És jött az aranykor

20:00 - Északi Színház, nagyterem - színpadi nézőtér
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat: A. P. Csehov: Sirály (Rendező: Keresztes Attila)
időtartam: 2 ó. 40 p. - 1 szünettel

NOVEMBER 12. - SZOMBAT

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

16:30 - Északi Színház, nagyterem
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely: Bernard Marie Koltès: Roberto Zucco (Rendező: Zakariás Zalán)
időtartam: 1 ó. 40 p. - szünet nélkül

18:30 - Szakszervezetek Művelődési háza, nagyterem
Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós: I. L. Caragiale nyomán: Zűrzavaros éccaka (Rendező: Albu István)
időtartam: 3 ó. 10 p. - 1 szünettel

22:00 - Szakszervezetek Művelődési háza, kisterem
Városi Színház, Kézdivásárhely: Kiss Csaba: Skandináv lottó (Rendező: Kolcsár József)
időtartam: 1 ó. 20 p. - szünet nélkül

23.30 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Black Mamba - Balkán party. Hangulatfelelős: Fodor Alaine Leonard, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színművésze.

NOVEMBER 13. - VASÁRNAP

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

17:00 - Szakszervezetek Művelődési háza, nagyterem - színpadi nézőtér
M Stúdió, Sepsiszentgyörgy: Igor Stravinsky: Tavaszi Áldozat (Rendező: Andrea Gavriliu)
időtartam: 36 p. - szünet nélkül

18:00 - Északi Színház, nagyterem
Szigligeti Színház, Nagyvárad: A. P. Csehov: Három nővér (Rendező: Balogh Attila)
időtartam: 3 ó. 45 p. - 2 szünettel

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Swing Party. Hangulatfelelős: Orbán Zsolt(Pumi), a Harag György Társulat színművésze.

NOVEMBER 14. - HÉTFŐ

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: