2018-06-04 11:22:54• hírek • Közlemény

Szatmárnémetiben játszik a József Attila Színház

Június 12-én, kedden 19 órai kezdetben az Északi Színházban lép fel a budapesti József Attila Színház társulata a Feketeszárú cseresznye című előadással, melynek főbb szerepeiben Rékasi Károlyt, Nemcsák Károly Jászai-díjas, Érdemes Művészt és Pikali Gerdát láthatjuk.

Az először 1930-ban, a Vígszínházban bemutatott darab szerzőjének, Hunyady Sándornak, egyik legkiválóbb műve, melyben a szerelem örök-aktuális témáját a kor egyik legfájóbb nemzeti traumájának kontextusában veti fel, önkéntelenül is rávilágítva, hogy Trianon nemcsak az egyes államokat, de elsősorban az azokat lakó embereket érintő probléma is, mely elemi hatással volt az egyes emberi sorsok alakulására is.


Az előadás rendezője Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, a díszleteket pedig Götz Béla Jászai Mari-díjas alkotó készítette, a jelmezek pedig Kovács Yvette Alida munkáját dicsérik.



A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon mi lesz a büszke és féltékeny szerb férj és a magyar férfi barátságával? Követi-e szerelmét a szép szerb asszony, és hogyan éli meg a hatalomváltást a darab többi szereplője?


Szereplők: Rékasi Károly, Nemcsák Károly Jászai-díjas, Érdemes Művész, Pikali Gerda, Kocsis Judit Jászai-díjas, Korponay Zsófia, Turek Miklós, Vaszkó Bence, Előd Álmos, Blazsovszky Ákos, Ujréti László Jászai-díjas, Botár Endre, Holczinger Szandra, Fila Balázs, Betz István, Rusz Milán, Chajnóczki Balázs, Láng Józseg Jászai-díjas/Kiss Gábor, Suki István, Suki Benedek, Brunczlík Péter és Király Sándor. 


Jegyek az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen. További tájékoztatásért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: