2013-08-14 16:45:17• hírek • Szatmár.ro

Szatmárnémetibe költözik a Ferencváros

Albert emléktárgyai, Nyilasi, Détári és Lipcsei cselei láthatóak majd a Partiumi Magyar Napokon

A labdarúgást kedvelők számára is igazi ínyencségeket tartogatnak az idei Partiumi Magyar Napok, hiszen nyugodtan kijelenthető, hogy két hétre zöld-fehérbe öltözik Szatmárnémeti. Elsőként egy eddig csak az anyaországban láthatott vándorkiállítás tekinthető meg a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, majd igazi ferencvárosi és szatmári focilegendák lépnek az Olimpia stadion játékterének zöld gyepére. A szervezőknek és Kereskényi Gábor parlamenti képviselőnek köszönhetően megtekinthető majd az Albert Flórián által 1967-ben elnyert Aranylabda, 23-án, pénteken pedig Nyilasi, Détári, Ebedli és Lipcsei, a másik oldalon pedig Both, Keizer, Pataki Zoltán, Csík és Paul Levente megmozdulásainak tapsolhat majd a nagyérdemű.

Kiss-Rigó László szegedi püspök ötlete volt az a kiállítás, amelynek tárgyait a nemrég elhunyt Albert Flórián gyermekei, Magdolna s Flórián állítottak össze, és augusztus 19-től két héten keresztül látható majd a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Amint azt Magdolna nyilatkozta, megpróbáltak egy tartalmas emlékanyagot összeállítani, az egyetlen magyar aranylabdás gyermekkorától kezdve egészen a haláláig vannak fotók, hang- és filmfelvételek, érmek, kupák, állami kitüntetések, és különleges személyes tárgyak, mint például a világválogatott melegítője, az utolsó focicipője, vagy a katonaládikója.

Természetesen a "Császár" sportsikerei adják majd a kiállítás fő vonulatát, de szeretnék megmutatni, hogy milyen volt magánemberként, férjként, apaként, nagypapaként, vagy barátként, így kiállítanak olyan tárgyakat is, amit a nagyközönség eddig még nem láthatott, például az általános iskolai bizonyítványát, jegygyűrűjét, karóráját. stb.

A szatmári kiállítás egyik ötletgazdája és szervezője, Kereskényi Gábor képviselő szerint nagy megtiszteltetés, hogy az anyaországon kívül, ezen belül pedig a Partiumban első ízben tekinthetik meg az érdeklődők a „Császár" életét bemutató tárlatot. "Bár jómagam Vasas-drukker vagyok, úgy vélem, vannak az egyetemes Magyar sportéletnek olyan egyéniségei, akik beírták magukat a sporttörténelembe. Ilyen személyiség a 2011-ben elhunyt aranylabdás Albert Flórián, akinek az emléke előtt adózunk ezzel a kiállítással. Az ő sportpályafutása, ragyogó megmozdulásai, góljai, fellépése a pályán és a pályán kívül reményt és erőt kell adjon a mai nemzedékeknek is. Erőt a mindennapokhoz és reményt, hogy egyszer még lesz olyan labdarúgásunk, melyre büszkék lehetünk" - nyilatkozta a képviselő.

Ami az öregfiúk mérkőzést illeti, az sem mindennapi eseménynek számít, hiszen közel négy évtizede nem láthatott a szatmári közönség fradista focistákat az Olimpia stadionban. Az egyeztetések alapján úgy néz ki, pótolva lesz az elmúlt negyven év, hiszen a 70-es évektől kezdődően napjaink sztárjaiig minden generáció képviselteti magát. Ha minden a tervek szerint alakul, elől Nyilasi Tibor és Ebedli Zoltán szerepel majd, a 80-as évekből Rab Tibor és Kis Zoltán, míg a már Nyilasi edzette csapatból itt lehet Deszatnik Péter, Balogh Tamás, a rekorder Lipcsei, Horváth Ferenc, Dragóner, Milovanovics, Schultz és Mátyus. De számítani lehet az utolsó magyar világklasszis, Détári Lajos szereplésére is, és természetesen nem maradhat ki a csapatból a szatmári fradisták legnagyobb kedvence, Szenes Sándor sem.

Ami az Olimpiát illeti, Szilágyi István MLE elnök szintén négy évtized legjobbjai közül próbál válogatni, így várható Both, Keizer, Pusztai, Vígh, Szabó Gyula, Balogh, Bolba, a Pintér fivérek, Suciu, Ritli, Blatniczki, Téger, Paul Levente, Paul Mihai, Esztinka, Csenteri, Tabi, Papp Zsolt, Csík Tibor, Nastai és más ismert itthoni labdarúgók szereplése. A 18 órától kezdődő mérkőzésre természetesen ingyenes a belépés.

S azok listája, akik nélkül nem jöhetne létre a PMN:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.

Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery's Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: