2018-08-10 07:47:47• hírek • közlemény

Szatmárnémetibe is eljön a KaravanAct utazó színházi fesztivál

A kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület augusztus 11-23. között szervezi meg a KaravanAct Fesztivál harmadik kiadását.

Az utazó színházi fesztivál idén 13 napig tart és 3 városba visz el 7 színházi társulatot 4 országból. Összesen 9 produkciót láthatunk, a programot pedig a Générique (Iszlai József és Albert-Nagy Örs) koncertje fűszerezi.  A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásokra is sor kerül. Az idei program az eddigi legütőképesebb: interaktív utcaszínházra, “ready-made” szabadtéri galériára, 13. századi ferencesrendi laudák színházi feldolgozására, marionettcirkuszra, és sok más érdekességre számíthatunk a pályakezdő fiatalokat és neves európai társulatokat egyaránt felvonultató eseményen. A bemutatott előadások keresztmetszetét adják a társadalomnak és a színháznak; új formákkal kísérleteznek; közösségi élmény létrehozását teszik lehetővé; fellazítják a művész-néző hierarchiát; aktív nevelést tesznek lehetővé.

 
Szatmárnémeti: augusztus 15-18.
 
A szlovéniai Kud Ljud társulata két utcaszínházi előadással is érkezik, melyekkel már számos nemzetközi fesztiválon részt vettek: a The Invasion és Streetwalker című produkciókkal. Mindkettőben a néző és performer közötti szerves párbeszéd kialakítására törekednek. Előadásaikban új szemszögből tekintenek a körülöttük lévő térre és társadalmi berögződésekre. A társulat a két projekttel már több mint 100 fesztiválon vett részt világszerte. 


Az  Olaszországból érkező Regula contra Regulam társulat a lengyelországi Grotowski Intézettel koprodukcióban készült Ave, Eva című előadásában az átváltozás lehetőségeit kutatja és tánccal, énekkel, színészi játékkal idéz meg nőalakokat a Bibliából Évától Máriáig A szervező Shoshin Színházi Egyesület egy saját produkcióval, A fekete bika és más történetek című utcaszínházi előadással lép fel, melynek főszereplője három történetmesélő bandita és kíséretük, míg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói a Kavalkád. Szabadtéri etűdök című előadással lesznek jelen, melyben számos színházi elem felsorakozik: gólyalábasok, bohócok, bábok.


Magyarországról érkezik a Magamura Alkotóműhely a marionett cirkuszt idézi fel a Dobronka Cirkusz, Világszám című produkciójában.

 
A fesztivál ideje alatt a KaravanAct névjegyének számító utcai parádék sem maradnak ki: a társulatok a helyszínekre érkezve így fognak bemutatkozni az adott városnak. A programot a Générique koncert fűszerezi, amely két fiatal zenész, Iszlai József és Alber-Nagy Örs, különleges együttállása. Zenéjükben az elektronika, az akusztikus hangszerek - gitár, szaxofon -, és a spoken word szövődnek finom anyagba.
 
A KaravanAct utazó színházi fesztivált 2015-ben rendezte meg első alkalommal a Shoshin Színházi Egyesület azzal a céllal, hogy újragondoljon és életre keltsen egy régi hagyományt: az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. A KaravanAct élő organizmus kíván lenni, amely dialógust alakít ki a nézővel, nem várja meg, amíg megkeresik: ő maga megy a nézők elébe. Ugyanakkor új  kihívásokat állít a színház, és a róla alkotott koncepcióink elé, az előadások tereinek változatossága, újszerűsége, a műfaji változatosság és a tematikák sokszínűségének terén.
 
A fesztivál egyedisége az utazó jelleg, így gyakorlatilag nem egy, hanem három teljes fesztiválról beszélünk. Az esemény innovatívan kezeli az utazó társulatok hagyományát, az új századhoz adaptálva azt. Ez utóbbi vetület adja a KaravanAct „belső értékét” is: szemben a klasszikus fesztiválokkal, az itt résztvevő társulatok között valós kommunikáció alakul ki, hiszen 13 napig együtt élnek. Segítenek egymásnak, megismerik egymás munkáját, eszmét cserélnek. Emellett tanulnak is egymástól: a KaravanAct ideje alatt minden városban sor kerül mesterkurzusokra és workshopokra is, amelyeket a Shoshin az adott városok helyi társulatai számára is nyitottá tesz. További részletek a www.shoshintheatre.com oldalon, illetve a KaravanAct Facebook oldalon.
 
A KaravanAct Fesztivál támogatói az AFCN (Administrația Fondului Cultural Național), a DRI (Departamentul pentru Relații Interetnice), az NKA (Nemzeti Kulturális Alap), valamint a BGA (Bethlen Gábor Alap). Partnerek: Szigligeti Színház, Posticum Kulturális Központ, Északi Színház Harag György Társulat és Brighella Bábtagozat, Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál, Kolozsvári Magyar Napok, Quadro Galéria.
 
A KaravanAct utazó színházi fesztivál szatmárnémeti programja: Szatmárnémeti, augusztus 15–18.
 
augusztus 15.
21.00 Générique (Iszlai József/Albert-Nagy Örs). Koncert. Belépés ingyenes, adományokat szívesen fogadunk. Helyszín: Red Hat Yard.
 
augusztus 16.
17.00 Kavalkád. Szabadtéri etűdök. (BBTE másodéves színészhallgatói) Gyerekek, felnőttek számára egyaránt ajánljuk! Ingyenes. Helyszín: Szépművészeti Múzeum udvara. Előadás előtt utcai parádé a Coposu sétányon.
20.00 A fekete bika és más történetek (Shoshin). Utcaszínház. Ingyenes. Előadás után közönségtalálkozó a színészhallgatókkal és a Shoshin társulatával. Helyszín (kiindulópont): Coposu sétány eleje.
 
augusztus 17.
18.00 The Invasion / Az invázió (Kud Ljud, Szlovénia) Interaktív utcaszínházi előadás. Ingyenes. Helyszín (kiindulópont): Coposu sétány eleje.
20.00 Ave, Eva, r. Raúl Iaiza (Regula contra Regulam, Olaszország). Helyszín: Ács Alajos Stúdió. Jegyár: 15 lej (diákoknak 10). Előadás után közönségtalálkozó a RcR társulatával.
 
augusztus 18.
11.00 Dobronka Cirkusz, Világszám, r. Boráros Milada (Magamura Alkotóműhely, Magyarország). Helyszín: Iparosotthon, földszinti bábszínházi terem (Brighella Bábtagozat). 4 éven felülieknek ajánlott! Jegyár: 5 lej (felnőtteknek 10).
18.00 Streetwalker (Kud Ljud/Shoshin). Performatív tárlatvezetés, sétáló előadás. Kezdési pont: a régi központ parkja. Ingyenes. Előadás után közönségtalálkozó a Kud Ljud társulatával.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: