2018. június. 17., vasárnap
Névnap:
2017-10-23 13:10:08• hírek • Szatmár.ro

Szatmárnémeti testvérvárosában járt a polgármester

Idén ünnepelte tíz éves együttműködését Szatmárnémeti és Rzeszów.

A 180 ezer fős város Lengyelország délkeleti részén, a sandomierzi medencében fekszik és mint azt a múlt héten munkalátogatáson részt vevő Kereskényi Gábor polgármester elmondta, Szatmárnémeti számára is példa lehet az, amit az utóbbi egy évtized során megvalósítottak. Testvérvárosunk önkormányzata ugyanis az egyik legsikeresebb ez Európai Unió által finanszírozott fejlesztések megpályázásában és végrehajtásában.

„Lengyelország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és az a fejlődés, amely az azóta eltelt időszakban jellemző rájuk, követendő példa lehet a számunkra is. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Rzeszów a testvérvárosunk, vezetőik pedig partnerek abban, hogy megosszák velünk az eddigi tapasztalataikat. Ezért került sor erre a munkalátogatásra, amely során rajtam kívül a pályázatírással és -lebonyolítással foglalkozó kollégák ismerhették meg az ottani eredményes módszereket és láthatták azt, hogy hova fejlődhetünk, ha mi is kiaknázzuk a Brüsszel kínálta lehetőségeket. Valóban nagy beruházásokat ugyanis csak akkor tudunk megvalósítani Szatmárnémetiben is, ha az uniós alapokból szerzünk finanszírozást ezekhez.” – nyilatkozta Kereskényi Gábor.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a Regionális Operatív Program 2014-2020 keretén belüli lehetőségeket szeretné kiaknázni, ezért Lengyelországban két fontos szakterületet is tanulmányoztak.

Az egyik a „smart city” alkalmazás, azaz az intelligens vagy digitális város. Ez azokat a településeket jelöli, amelyek átgondoltan és innovatív módon alkalmazzák az infokommunikációs eszközöket és szolgáltatásokat a település erőforrásainak hatékony kiaknázása, a költségek mérséklése, a helyi gazdaság élénkítése, a vállalkozások versenyképességének növelése, illetve a lakosság életminőségének javítása érdekében.

Ezen kívül pedig a közszállítás a városi mobilitás terén kivitelezett fejlesztéseket  is megtekintették.

„Az elmúlt mandátumban nem sokat foglalkoztak a testvérvárosokkal, pedig az az igazság, hogy elsősorban nekünk van szükségünk rájuk, hiszen ők előttünk járnak” – nyilatkozta a polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: