2013-04-24 15:55:21• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárnémeti és Szatmár megye átvenné a Pannóniát

Dorel Coica polgármester reményét fejezte ki, hogy rövidesen véget érhet az egykori Pannónia-hotel kálváriája. A városi és a megyei önkormányzat szívesen átvenné az ingatlant, jelentette be szerdán. Addig is közelebb kerültek az álláspontok a Filharmónia kapcsán.

„Szóbeli megállapodásom van Adrian Steffel és Mircea Govorral, a megyei tanács elnökével és alelnökével, hogy Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és a megyei tanács adott esetben átvenné az ingatlan fölötti tulajdonjogot", jelentette be Coica szerdai sajtótájékoztatóján.

A részleteket illetően Szatmárnémeti polgármestere leszögezte, hogy előzőleg egy független szakemberekből álló csoportnak alaposan és részletesen fel kell mérnie az egykori Pannónia-szálló értékét. Az átvétel szigorúan ezt követően történhetne csak meg. Coica elmondta, jelenlegi elképzeléseik szerint egy multikulturális központot hoznának létre az épületben és oda lehetne költöztetni a megyei könyvtárat is. A rehabilitálás és átalakítás költségeit uniós pályázatok révén finanszíroznák.

Addig is, jelentette be Coica, sikerült megegyezniük az épületet birtokló Beny Alex céggel a filharmónia kapcsán. A polgármesteri hivatal szakembereiből és a cég képviselőiből alakítanak majd egy vegyes bizottságot, amely megvizsgálja a leválasztás lehetőségeit.

„Ahhoz, hogy a filharmónia külön entitásként tudjon működni és országos vagy uniós pályázatokban tudjon részt venni, nem elég az előadóterem, vette át a szót Ioan Hossu, a tulajdonos cég menedzsere. Ehhez szociális helységekre, adminisztratív helységekre, raktárra, stb...van szükség. Ezeken csakis a hotelből lehet leválasztani. Ezek meghatározására, kiválasztására van szükség a vegyes bizottságra", tette hozzá.

Hossu megnyilvánulásaiból ismét egyértelművé tette, hogy a Beny Alex vállalat és tulajdonosa, Vasile Tantas terveiben nem szerepel a Pannónia épületének rehabilitálása. Az avasi üzletember ugyanis kezdeti elképzeléseivel szemben nem 3,5, hanem immár hét millió eurót költött a városi strand felújítására. Jelenleg pedig minden erejével arra koncentrál, hogy megközelítőleg 1,8 millió eurónyi hitelt tudjon felvenni a strand területén lévő hotel és gyógyászati központ megépítésének befejezésére. Ehhez számításaik szerint közel 3,5 millió euróra van szükség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: