2016-05-12 14:36:55• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárnémeti buszmegállóinak közel felét cserélték le

Aki nem használja rendszeresen a Transurban járatait, annak is feltűnhetett, hogy több, sőt sok új buszmegálló jelent meg az elmúlt időszakban Szatmárnémetiben. Az illetékesektől megtudtuk azt is, az újonnan vásárolt négy busz heteken belül meg fog érkezni.

Molnár Csaba, a tömegközlekedésért felelős Transurban aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, idén összesen hetvenöt új buszmegállót helyezett ki az önkormányzat. Mindez egy tavaly megkezdett beruházás folytatása, amikor is továbi mintegy 25 új buszmegállót vásároltak meg és helyeztek ki. „A mi (Transurban) javaslataink alapján választották ki azokat a megállókat, ahová az új szerkezeteket kihelyezték. Természetesen elsősorban az indulási pontokat helyeztük előtérbe", magyarázta Molnár.

A szakember szerint Szatmárnémetiben mintegy kétszáz buszmegálló van.

Az aligazgató elmondta azt is, a Németországból vásárolt négy MAN busz heteken belül meg fog érkezni Szatmárnémetibe. „A szerződés alá van írva, a buszok jelenleg Nagyszebenben vannak. A cég még nem lépte túl a határidőt, úgyhogy heteken belül meg fognak érkezni a buszok", jelentette ki Molnár. A négy csuklós busz 2003-as évjáratú és mintegy négyszázezer lejbe került. „Az összeget az RMDSZ kezdeményezésére hagyta jóvá a városi tanács, a négy buszra pedig igen nagy szükségünk van", tette hozzá a Transurban aligazgatója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: