2009-11-10 13:53:33• hírek • Ferenczi Noémi

Szatmárnémeti a következő állomás

November 20. és 22. között szatmári állomásához érkezik a Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) által szervezett Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémia (KÖDAK) - tudtuk meg Fugel Edina főszervezőtől.

A Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémia egy ifjúsági vezetőképző a jelen középiskolás diákjai számára. Abban nyújt segítséget, hogy a ma fiataljai a jövő  sikeres embereivé váljanak. Azt, amit mások évek hosszú során, egyetemeken vagy rosszabb esetben saját bőrén tanul meg,  a KÖDAK-on, mindössze néhány hétvége alatt elsajátíttatható - foglalta össze a képzés lényegét Fugel Edina főszervező.

A képzésre bármelyik erdélyi magyar IX-XI. osztályos diák pályázhatott, így állt össze a jelenlegi 16 fős csapat. A KÖDAK immár 17. éve kerül megrendezésre. A képzés különböző helyszíneken zajlik - magyarázta a főszervező. November 20. és 22. között szatmári állomásához érkezik a képzés, a szervezésben pedig a Szatmári Magyar Diáktanács segédkezik. Ez lesz a képzés negyedik hétvégéje, előzőleg Bihar, Kovászna, Kolozs megyében tartottak találkozókat. A következőre pedig Hunyad megyében fog sor kerülni. A KÖDAK műhelytáborral zárul januárban. A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatja.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: