2016-09-05 16:18:34• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárnémeti – London repülővel, meglepően kedvező áron!

Nem utazási iroda reklámszövege a cím, hanem az az új lehetőség, amelyről a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Szatmár Megyei Tanácsnak sikerült a Wizz Air légitársasággal megállapodnia. A járatok október utolsó napján indulnak.

Napi egy járat Bukarestbe (pontosabban heti hat) - ez volt minden, amit a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér az elmúlt években nyújtani tudott. Ilyen körülmények között sokakban felmerült, mire az a kiemelt (súlyos eurómilliókba kerülő) figyelem, amelyben a létesítmény a megye vezetői részéről részesült.

Nos, a választ Pataki Csaba tanácselnök adta meg hétfői sajtótájékoztatóján: október 31-i kezdettel heti két járat köti majd össze Szatmárnémetit Lutonnal. De fogalmazhatnánk úgy is, hogy Észak-Erdélyt Londonnal, a lutoni ugyanis a brit főváros repülőtere.

„Szatmár megye ezzel új kapukat kiván nyitni Nyugat-Európa felé", jelentette ki Pataki. Hogy miért pont London? „A légitársaság felmérte a piacot és Londont tartotta a legmegfelelőbb célpontnak", adta meg a választ a megyei tanács elnöke.

Október 31-től tehát heti két, 180 személyes Airbus A320 köti össze Szatmárnémetit Londonnal: hétfőn és pénteken. A program szerint Szatmárnémetiből 14.15-kor indul és 18.55-kor ér Lutonba, míg Angliából 19.25-kor száll fel és 20.15-kor ér Szatmárra. Az időpontok természetesen helyi idő szerintiek, az utazás várhatóan két óra negyven percet vesz igénybe.

És hogy mindez mennyibe kerül? Alig 109 lejbe!

„Remek alkalom ez a külföldön dolgozó szülőknek, hogy hétvégén meglátogassák itthon maradt gyerekeiket - vagy éppen fordítva. A program úgy van kitalálva, hogy angliai turisták is átrepülhessenek egy hétvégére Szatmárra, de reménykedünk benne, hogy az esetlegesen beruházni vágyók is eljutnak hozzánk és nem csak a már úgyis túlzsúfolt Kolozsvárra", magyarázta Pataki.

A megyei tanácselnök nem titkolta, számításaik szerint három országot és több megyét szeretnének kiszolgálni. Legközelebb Debrecenből illetve Kolozsvárról lehet Londonba repülni, de a határ menti magyarországi régiók valamint Szatmár, Máramaros, Szilágy és Bihar megyék mellett ukrajnai utasokra is számítanak a repülőtér üzemeltetői.

A sajtótájékoztatón részt vevő Ioan Rus alelnök örömmel nyugtázta, hogy Szatmár és Máramaros kész közös stratégiát kidolgozni a turisztikai potenciál minél jobb kianázására. A repülőtéren zajló modernizálási munkálatok kapcsán Nicolae Fechete igazgató elmondta, már az utolsó simitásoknál tartanak. Említést tett azokról a kisebb fejlesztésekről is, amelyeket kifejezetten a Wizz Air kérésére hajtottak végre.

Ami a repülőtérrel kapcsolatos további elképzeléseket illeti, Pataki elmondta: könnyen lehet, hogy a heti hat bukaresti járat bővülni fog, mivel Nagybánya jelenleg nem képes fogadni a gépeket. „Tavasszal pedig több mint valószínű, hogy újabb nyugat-európai járat indulásáról számolhatunk majd be", tette hozzá titokzatosan, de optimistán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: