2015-06-25 23:44:36• hírek • MTI

Szatmárnak nem kellett, Gyulafehérvár elfogadta Kolozsvár szemetét

Megtelt Kolozsvár szomszédságában levő pataréti (Pata Rat) szeméttelep, ezért péntektől ideiglenesen Gyulafehérvárra viszik Kolozs megye háztartási szemetét - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

A közel 700 ezer lakosú Kolozs megye hónapok óta küzd a szemételszállítás gondjaival. A Kolozsvárral szomszédos Erdőfelek (Feleacu) község területén 2014 októberéig kellett volna megépülnie annak az integrált hulladékfeldolgozónak, amely a teljes megye szemetét hasznosítja, illetve környezetkímélő módon tárolja. Csődbe ment azonban a munkálatokat 2012-ben elnyerő konzorcium vezető cége, a Kolozs megyei önkormányzat pedig 2014 végén a nem megfelelő munkavégzés miatt felbontotta a szerződést a kivitelezővel.

Februárban be kellett zárni azt a pataréti szemétlerakót, amelyre évtizedeken át szállították a kolozsvári szemetet, mert a létesítmény megtelt. Mellette ideiglenes tárolót nyitottak, de csütörtökön ez is elérte tárolókapacitása határát, ezért be kell zárni. A Kolozs megyei önkormányzatnak nem sikerült megegyeznie az erdőfeleki önkormányzattal arról, hogy a majdani integrált hulladékfeldolgozó területén újabb ideiglenes szemétlerakót nyissanak, ezért péntektől Gyulafehérvárra viszik a Kolozs megyei háztartási szemetet. Korábban felmerült, hogy a Szatmár megyei Szamosdobra szállítsák a szemetet, amely technikailag megfelelt  a követelményeknek, ám a Szatmár Megyei Tanács elutasította ezt a lehetőséget.

A kolozsvári hulladékgyűjtéssel foglalkozó egyik cég vezetője a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, július 14-ig szállíthatják Gyulafehérvárra a háztartási hulladékot. Tárgyalások folynak ugyanakkor a szatmárnémeti és a nagybányai hulladéklerakóval is Kolozs megye szemetének a befogadásáról. A hulladék szállítása azonban jelentősen megnöveli a területen dolgozó cégek költségeit.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere egy csütörtöki rádiós adásban mandátuma legnehezebb kihívásának nevezte a szemétgondok megoldását.

A Kolozs megyei önkormányzat legutóbbi hivatalos közlése szerint 2015 végéig kell megépülnie az erdőfeleki integrált hulladékfeldolgozónak. A Stiridecluj.ro portál azonban azt közölte, hogy az építkezés leállt, és a hatóságok nem tekintik már reálisnak az év végi határidőt. Ez pedig azt is jelenti, hogy a megyei önkormányzat elveszíti a hulladékfeldolgozó megépítésének az európai uniós finanszírozását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: