2009-07-02 15:03:16• hírek • Szatmar.ro

Szatmáriakkal a 25. Universiade

Rekordszámú részvétel a belgrádi Egyetemisták Világjátékán.

Belgrádban Szerbia megalakulása óta a legnagyobb lélegzetvételű rendezvényt nyitották meg július 1.-én, szerdán: a 25. Egyetemisták Világjátékát, az Universiadét.

A szó maga az University és az Olimpia összetételéből jött létre, a rendezvényt pedig az International University Sports Federation hívta életre 1949-ben. Az első, az olaszországi Meranban megrendezésre kerülő versenyen még alig több, mint ezren vettek részt, a legutóbbi, bangkoki viadalon már 6006-an voltak, idén pedig megközelítőleg 10.000 sportolót várnak. Ezzel a nyári olimpia után ez a második legnagyobb sportrendezvény a világon. És ha már olimpia, akkor meg kell jegyezni, hogy 1953 óta az Universiade is két részre vált: téli és nyári játékokra.

A rendezvényt, melyet két évente rendeznek meg, már Magyarország és Románia is otthon látta: Budapest 1965-ben, Bukarest pedig 1981-ben.

Belgrádban 142 ország majd 10.000 sportolója 15 sportág (atlétika, torna, asztalitenisz, tenisz, vízilabda, íjászat, teakwando, cselgáncs, labdarúgás, kosárlabda, vívás, röplabda, úszás, ritmikus gimnasztika, műugrás) 203 versenyszámában méretteti meg magát.

 

A résztvevők között természetesen szerepelnek a magyar és a román delegáció tagjai is. Magyarország 133 sportolót felsorakoztató delegációval képviselteti magát 12 sportágban. Először vesz részt a női labdarúgó csapat, amely a női kosárlabda és a két vízilabdagárda mellett a negyedik csapatjáték, amelyben Magyarország érintett.

Ezzel szemben Romániát csak a férfi kosárcsapat képviseli a csapatsportok közül. A román delegációnak 63 versenyző a tagja, akik hét sportágban indulnak: atlétika, cselgáncs, torna, kosárlabda, vívás, íjászat és taekwando.

A román válogatott tagjai között található a szatmári Simona Deac és Adrian Pop is. Előző egyéniben és csapatban indul a párbajtőrözők között, míg utóbbi csak egyéniben. Bár a szatmári Vasile Goldis egyetem hajlandó lett volna állni Szilágyi Adrián és Tardi Ottó útiköltségét is, a román vívószövetség ezt nem hagyta jóvá.



A 2003-as Universiade központja, Daegu, Dél-Korea


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: