2010-05-07 09:16:25• hírek • Szatmár.ro

Szatmáriak az Erdélyi Borversenyen

Szombaton és vasárnap rendezik meg az idei Erdélyi Borok és Szőlőhegyek elnevezésű versenyt.

Miután minden, borvidéknek számító településen megtartották az idei borosgazdák megmérettetéseit, a szőlészek szélesebb körben mérhetik össze szaktudásukat, hozzáértésüket: hét végén az Arad megyei Ópáloson, tizenegyedik alkalommal rendezik meg a romániai borászat egyik legkiemelkedőbb eseményét, az Erdélyi Borok és Szőlőhegyek nevű versenyt.

Szatmár megyéből ezúttal is igen szép számban részt vesznek az érdekeltek. Fodor István, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Kamara igazgatójánál, valamint Benze István Zoltánnál, a Nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend elnökénél összesen 24 borminta gyűlt össze az elmúlt napokban — Avasújvárosból, Nagykárolyból, Szilágypérból és Mezőfényről. A szakember hiányolja azt, hogy például olyan borvidékek, mint Halmihegy, Túrterebeshegy, Csanálos, nem képviseltetik magukat ebben az évben. A krasznabélteki Brutler-szőlészet borai is jelen lesznek — a gazdaság maga vitte borait Ópálosra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: