2013-05-09 16:48:32• hírek • Póti Orsolya

Közel 200 munkahely várja a fiatalokat a hétvégi állásbörzén

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség is részt vesz abban az országos kampányban, amelynek célja, hogy munkához segítse a szakképző líceumokat végzett, illetve végző fiatalokat.

A kampány bemutatójára május 9-én, csütörtök délelőtt került sor a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség multimédiatermében, ahol jelen voltak a projekt vezetői és Mariana Roman főtanfelügyelő.

Roman elmondta: a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség céljai között szerepel az, hogy a pályaválasztás terén nyújtson segítséget a gyereknek, diákoknak és azoknak a fiataloknak, akik már befejezték tanulmányaikat.

Az „Út a sikerhez" elnevezésű kampányba a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségen kívül bekapcsolódtak a Iasi megyei, a botosani, a galati, a Neamt-i és a Fehér megyei tanfelügyelőségek is, valamint egy angliai egyesület is.

A kampány során mintegy 9000 olyan diáknak szeretnének lehetőséget nyújtani a pályaválasztás terén, akik szakképesítésben részesültek.

A projekt keretében május 11-én, szombaton 9.00 órától a Szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában szerveznek állásbörzét a már végzett, illetve végzés előtt álló középiskolásoknak. Az állásbörzén összesen 16 cég jelezte részvételi szándékát.

„Elsősorban az Unio Szakképző Líceum, a Nagykárolyi Simion Barnutiu Szakképző Líceum, a Traian Vuia Szakképző Líceum, a Ion I. C. Bratianu Szakképző Főgimnázium, az Elisa Zamfirescu Szakképző Főgimnázium, a Constantin Brancusi Szakképző Líceum, az avasfelsőfalui Ionita G. Andron Líceum, a Gheorghe Dragos Közgazdasági Líceum és az Emil Palade Élelmiszer-ipari Líceum diákjait várjuk az állásbörzére, akik közel 200 állás közül válogathanak" - mondta el a főtanfelügyelő.

Alexandra Apetreitől, a kampány egyik logisztikai szervezőjétől megtudtuk hogy, a projekt keretében az állásbörzék számos olyan programot szerveznek a fiatalok számára, amelyek során megtanulják, hogyan kell helyesen megszerkeszteni egy szakmai önéletrajzot, illetve egy szándéknyilatkozatot, valamint hogyan kell szerepelni egy állásinterjún.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: