2011-11-26 14:20:16• hírek • szatmar.ro

Szatmári versenyző a világ élvonalában

Az Octavian Goga iskola V. A osztályos tanulója ezúton szeretné megköszönni az osztályfőnök, a tantestület és a csapat szponzorának támogatását.

Az olaszországbeli nápolyi versenypályán lezajlott Ayrton Senna Trófea nemzetközi mezőnyében a szatmárnémeti Vajda Andrei is rajthoz állt. A városunkbeli GoKart Team versenyzője a 10-13 évesek számára kiírt Mini kategóriában indult, amelyben 28, más országbeli ellenféllel kellett megküzdenie, a versenysorozatban viszont 274-en álltak rajthoz a világ minden pontjáról.

A sorozat első  etapjában, november 13.án az időmérők során negyedik rajtpozíciót szerzett és harmadik helyen futott be, több mint 20 versenyzőt maga mögé utasítva. A második hétvégén, november 19-20 között a második rajtkockából indult, viszont egy hátulról érkező versenyző belerohant, így egy pörgés után visszaesett a 14. helyre, másnap viszont egy hetedik helyet is szerzett. A három futam eredményeinek összeadása után Andrei a remek ötödik helyet szerezte meg a nemzetközi megmérettetésen.

A román nemzeti bajnokság II. helyén végzett fiatal tehetség célja a 2012-es szezonra egyértelműen a bajnoki cím megszerzése, emellett az összes, Olaszországban megrendezett nemzetközi futamon is részt fog venni, a sportág "mekkájában" a szakértők a Mini kategória legtehetségesebb román versenyzőjének tartják a szatmári sportolót - közölte Dori Vajda, a Go Kart Team képviselője.
Varga Andrei

Varga Andrei

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: