2008-11-19 11:44:46• hírek • Czinzel László

Szatmári turnén Gergely Róbert

A szatmári RMDSZ felkérésére négyállomásos turnét tart november végén Szatmár megyében Gergely Róbert.

A színész énekes Szamoskrassón, Erdődön, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban fog színpadra lépni, az előadásokra minden helyszínen ingyenes a belépés.

A művész a szatmári közönség számára nem csak a televízióból lehet ismerős, hiszen a tavalyi Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat egyik sztármeghivottjaként már elbűvölte a szatmári közönséget.

Az ismert színész-énekes az Emanuelle című film betétdalának magyar változatávan robbant be a köztudatba, az éneklés mellett színházakban játszott, többek között tagja volt a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Vidám Színpadnak, a Fővárosi Operett Színháznak és a Madách Színháznak is.

A Szatmár Megyei fellépések időpontjai és helyszínei:
November 22 szombat, 18.00 óra: Szamoskrassói Kultúrház
November 23 vasárnap, 11.00 óra - Erdődi Kultúrház
November 23 vasárnap, 18.00 óra - Szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Háza
November 27 csütörtök, 19.00 óra - Nagykároly, Szent László Közösségi Ház.

A magyarországi színész-énekes könnyűzenei művekkel, sanzonokkal, színházi dalokkal készül a turnéra. Fellépni nem egyedül fog, egyes dalok előadásában fiatal színész-kolléganője segédkezik majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: