2016-07-19 14:50:12• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Szatmári sportolónak is szurkolhatunk Rióban!

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. Romániát jóval kevesebb, mindössze 104 sportoló képviseli majd az ötkarikás játékokon.

A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban.

A sportszakemberekkel - sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai - együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja.

"A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett" - mondta Fábián László csapatvezető.

A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek.

A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja már a hétvégén elutazik Rióba, hogy előkészítsék a delegációk fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.

Románia jóval szerényebben szerepelt a kvalifikációk során, ezért 16 sportágban összesen 104 sportolót delegálhat Dél-Amerikába. Öröm az ürömben, hogy hosszú évek után ismét szurkolhatunk szatmári sportolónak, a párbajtőröző Simona Pop személyében.

A riói olimpián résztvevő magyar sportolók:

Asztalitenisz (3): Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám.

Atlétika (19): Baji Balázs (110m gát - 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás - 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés - 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés - 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás - 4:01.44), Papp Krisztina (maraton - 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás - 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba - 6322), Szabó Barbara (magasugrás - 1.94), Márton Anita (súlylökés - 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba - 6389), Csere Gáspár (maraton - 2:16.30), Szabó Tünde (maraton - 2:41.09), Józsa Gábor (maraton - 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás - 4:05.03), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás - 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás - 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton - 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás - 1:35.33). 

Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Evezés (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypárevezős), Juhász Adrián, Simon Béla (kormányosnélküli kettes).

Judo (8): Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg), Bor Barna (+100 kg).

Kajak-kenu (15 fő): K-1 200 m (Horváth Bence), K-2 200 m (Horváth Bence, Szomolányi Máté), K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás ), K-1 1000 m (Kopasz Bálint), K-2 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin), C-1 200 m (Hajdu Jonatán), C-1 1000 m (Vasbányai Henrik), C-2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200 m (Douchev-Janics Natasa), NK-1 500 m (Kozák Danuta), NK-2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara).

Kerékpársport, mountain bike (1): Parti András.

Műugrás (1): Kormos Villő (10 méteres toronyugrás)

Ökölvívás (2): Harcsa Zoltán (75 kg), Bacskai Balázs (69 kg).

Öttusa (4): Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence, Marosi Ádám.

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Súlyemelés (1): Nagy Péter (+105 kg).

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Tenisz (2): Babos Tímea, Jani Réka-Luca.

Tollaslabda (1): Sárosi Laura.

Torna (2): Hidvégi Vid, Kovács Zsófia.

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.

Úszás (35 - köztük 2 nyíltvízi): Takács Krisztián (50 m gyors - 21.89), Kozma Dominik (100m gyors - 48.89, 200 m gyors - 1:47.38), Bohus Richárd (100 m gyors - 48.92), Bernek Péter (200 m gyors - 1:47.43; 400 m gyors - 3:46.29), Kis Gergő (400 m gyors - 3:49.43), Gyurta Gergely (1500 m gyors - 14:54.55; 400 m vegyes - 4:14.79), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors - 15:11.34), Balog Gábor (100 m hát - 54.06), Telegdy Ádám (200 m hát - 1:57.55), Földházi Dávid (200 m hát - 1:57.69), Gyurta Dániel (100 m mell - 1:00.42; 200 m mell - 2:08.10), Cseh László (100 m pillangó - 50.86; 200 m pillangó - 1:52.91), Pulai Bence (100m pillangó - 52.03), Kenderesi Tamás (200 m pillangó - 1:54.79), Verrasztó Dávid (200 m vegyes - 1:59.59; 400 m vegyes - 4:09.90), Molnár Flóra (50m gyors - 24.95), Késely Ajna (200 m gyors - 1:58.06, 400 m gyors - 4:07.90), Kapás Boglárka (400 m gyors - 4:03.47; 800 m gyors - 8:21.40), Verrasztó Evelyn (200 m gyors: 1:58.16), György Réka (200 m hát - 2:09.64), Sebestyén Dalma (200 m mell - 2:26.47), Sztankovics Anna (200m mell - 2:26.60), Szilágyi Liliána (100 m pillangó - 57.54; 200 m pillangó - 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes - 2:10.82; 400 m vegyes - 4:37.38), férfi 4x100 m gyorsváltó (Gyárfás Bence, Holoda Péter, Pulai Vince, Reményi Ármin), 4x200 m gyorsváltó (Grátz Benjámin, Holló Balázs, Márton Richárd, Szabó Norbert). Hosszú Katinka versenyszámait késöbb nevezik meg, a férfi 4x100 m vegyesváltó és a női 4x200 m gyorsváltó összetételét a helyszínen jelölik ki. Risztov Éva 800 m gyorson (8:33.30) és 10 km nyíltvízi úszásban is rajthoz áll, utóbbi versenyszámban a férfiakat Papp Márk képviseli.

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial).

Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András; Somfay Péter tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya.

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Decker Attila, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián.

A riói olimpián résztvevő romániai sportolók:

Atlétika (22): Andreea Arsine (születési hely: Botoșani), Alina Rotaru (Bukarest), Sanda Belgyan (Kolozsvár), Claudia Mihaela Bobocea (Bukarest), Ancuța Bobocel (Drobeta-Turnu Severin), Cristina Ioana Bujin (Kosntanca), Elena Daniela Cîrlan (Nagyszeben), Anamaria Ioniță (Brăila), Miklós Andrea (Kolozsvár), Elena Andreea Panturoiu (Câmpulung), Adelina Dorina Pastor (Zilah), Florina Pierdevara (Craiova), Bianca Denisa Razor (Kolozsvár), Ana Veronica Rodean (Gyulafehérvár), Claudia Nicoleta Ștef (Craiova), Paula Claudia Todoran (Zilah), Marius Iulian Cocioran (Resicabánya), Andrei Marius Gag (Borosjenő), Marius Viorel Ionescu (Craiova), Narcis Ștefan Mihăilă (Resicabánya), Marian Oprea (Pitești), Andrei Rareș Toader (Râmnicu Vâlcea).

Ökölvívás (1): Mihai Nistor (Podu Iloaiei - Iași megye).

Evezés (19): Mădălina Bereș (Iași), Andreea Nicoleta Boghian (Gura Humorului), Adelina Maria Boguș (Botoșani), Roxana Gabriela Cogianu (Iași), Irina Dorneanu (Suceava), Daniela Druncea (Buftea), Ionela Livia Lehaci (Câmpulung Moldovenesc), Laura Oprea (Roman), Mihaela Petrilă (Pașcani), Iuliana Popa (Comănești), Ioana Strungaru (Trușești), Elena Lavinia Țârlea (Vaslui), Constantin Adam (Călărași), Vlad Dragoș Aicoboae (Dorohoi), Gianina Elena Beleaga (Gura Humorului), Marius Vasile Cozmiuc (Suceava), Toader Andrei Gontaru (Fălticeni), George Alexandru Palamariu (Lupény), Cristi Ilie Pârghie (Temesvár).

Kerékpár (1): Serghei Tvetcov (Kisinyov).

Torna (4): Larisa Andreea Iordache (Bukarest), Cătălina Ponor (Konstanca), Marian Drăgulescu (Bukarest), Andrei Vasile Muntean (Nagyszeben).

Súlyemelés (4): Andreea Aanei (Botoșani), Florina Sorina Hulpan (Săveni - Botoșani megye), Dumitru Captari (Kisinyov), Gabriel Sâncrăian (Kolozsvár).

Kézilabda, női válogatott (16): Valentina Neli Ardean Elisei (Focșani), Aurelia Brădeanu (Slatina), Florina Maria Chintoan (Kolozsvár), Laura Chiper (Bákó), Denisa Ștefania Dedu (Brassó), Geiger Melinda Annamária (Nagybánya), Oana Andreea Manea (Bukarest), Ionică Munteanu (Bukarest), Cristina Georgiana Neagu (Bukarest), Gabriela Perianu (Brăila), Szűcs Ibolya Gabriella (Nagyvárad), Ana Maria Tănăsie (Vajdahunyad), Paula Claudia Ungureanu (Brassó), Maria Madalina Zamfirescu (Nicolae Bălcescu - Bákó megye), Eliza Iulia Buceschi (Nagybánya), Patricia Maria Vizitiu (Petrozsény).

Cselgáncs (6): Corina Oana Căprioriu (Lugos), Andreea Ștefania Chitu (Bolintin Vale - Giurgiu megye), Loredana Ohai (Oravița), Elena Monica Ungureanu (Craiova), Mircea Alexandru Croitoru (Bákó), Ilie Daniel Natea (Nagyszeben).

Kajak-kenu (6): Irina Lauric (Rădăuti), Iuliana Andreea Țăran (Câmpulung Moldovenesc), Valentin Cameneschi (Bukarest), Aurelian Mădălin Ciocan (Pogoanele - Buzău megye), Cosmin Lulciuc (Konstanca), Răzvan Oltean (Vajdahunyad).

Birkózás (4) : Emilia Alina Vuc (Resicabánya), Ivan Guidea (Moldovai Köztársaság), Ion Iulian Panait (Mizil), Albert Saritov (Oroszország).

Úszás (6): Ana Iulia Dascăl (Kolozsvár), Alin Coste (Nagybánya), Robert Andrei Glinta (Pitești), Daniel Macovei (Bukarest), Marius Radu (Bukarest), Norbert Trandafir (Marosvásárhely).

Vívás (6): Ana Maria Florentina Popescu (Bukarest), Mălina Elena Călugareanu (Bukarest), Simona Cristina Gherman (Bukarest), Simona Pop, Loredana Dinu (Craiova), Tiberiu Alexandru Dolniceanu (Iași).

Tenisz (7): Irina Camelia Begu (Bukarest), Simona Halep (Konstanca), Monica Niculescu (Slatina), Horia Vlad Tecău (Brassó), Florin Mergea (Craiova), Cristina Andreea Mitu (Bukarest), Ioana Raluca Olaru (Bukarest).

Asztalitenisz (5): Daniela Dodean (Arad), Elizabeta Samara (Konstanca), Szőcs Bernadette Cynthia (Marosvásárhely), Adrian Crișan (Beszterce), Ovidiu George Ionescu (Konstanca).

Sportlövészet (1): Alin George Moldoveanu (Focșani).

Ritmikus gimnasztika (1): Ana Luiza Filiorianu (Bukarest).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: