2018-07-19 13:15:43• hírek • Bede Emőke

Szatmári segítséggel valósulhatnak meg a nyitott szívműtétek Nagyváradon

Szatmár és Bihar megye már másfél évtizede partnerségi kapcsolatot ápol, már ami az egészségügyet illeti. E kapcsolat révén a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház egyik kihasználatlan készüléke szerdán Nagyváradra került, ahol maradéktalanul ki tudják használni a gép adta lehetőségeket.

Az eszköz egy testen kívüli műszív, azaz egy olyan pumpa, mely a szívműtét alatt átveszi a létfontosságú szerv munkáját. A készüléket még 2012-ben vásárolta saját költségéből a megye mintegy 150 ezer euróért, viszont a kórházban tapasztalható szakemberhiány miatt sosem sikerült kihasználni. Épp ezért döntött úgy megyénk, hogy ideiglenesen jobb helyre juttatják a pumpát.
 

A döntés teljesen egyértelmű volt, a nagyváradi kórházban ugyanis már minden adott volt ahhoz, hogy nyitott szívműtétet végezhessenek, épp csak egy testen kívüli műszív hiányzott. A szatmári segítséggel immár készen állnak, hogy ilyen jellegű műtéteket végezzenek, de mindezzel egy időben Szatmár megye is igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy itt is alkalmasak legyenek a körülmények egy szív- és érrendszeri sebészet kialakítására. Amint ez megvalósul, a nagyváradi kórház visszaszolgáltatja a létfontosságú készüléket.
 

„A nyitott szívműtétek során nagyon nagy szerepe van ennek a készüléknek, ugyanis ez biztosítja az állandó vérkeringést az agy és a tüdő irányába, ennek köszönhetően pedig egészen komplex műtétek végrehajtása is lehetségessé válik” –számolt be róla Adrian Marc. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: