2010-03-16 14:06:43• hírek • Póti Orsolya

Szatmári óvodákba látogat a Vöröskereszt

A Román Vöröskereszt Alapítvány szatmárnémeti kirendeltsége egy óvodásoknak szóló programot indított „Vidámak és egészségesek" címmel.

Március 16-án, kedd délelőtt fél 11-kor a Román Vöröskereszt Alapítvány szatmárnémeti kirendeltsége az 14-es negyedben található 5. számú óvodát látogatta meg, és egy negyven perces műsorral lepte meg a kicsiket. Rodica Borlant, a Román Vörös Kereszt alapítvány helyi igazgatónőjét, négy önkéntes kísérte, akik segítségére voltak az előadás során.

A műsort a szatmári Vöröskeresztesek az 5-ös számú óvoda nagy csoportjának és felkészítő csoportjának, azaz 5 és 7 év közötti gyerekeknek, valamint a részt vevő óvónőknek mutatták be. Borlan elmagyarázta a kicsiknek, hogy mi a Vöröskereszt, és kik lehetnek önkéntesek, ezt követően pedig egy mesefilmet mutattak be arról, hogy hogyan hozták létre a Vöröskeresztet, és hogy mennyire jó az, ha segíteni tudunk a rászorultakon. A mesefilmet követően az önkéntesek kis vöröskereszt kitűzőket raktak fel a gyerekek ruháira, majd egy bemutató következett az elsősegélynyújtásról, amit az önkéntesek végeztek.

Rodica Borlan a Szatmar.ro-nak elmondta, hogy a „Vidámak és Egészségesek" programnak több szakasza lesz, amely egy versennyel fog zárulni május 10-én. Ez a program keddtől, azaz március 16-tól indult, és Szatmárnémeti öt óvodájában fogják megvalósítani, azaz az 1-es, a 2-es, a 7-es és 5-ös számú, valamint a Tricotext óvodákban.

Az ovisok nagy érdeklődést mutattak a Vöröskereszt tevékenységei iránt, és élvezték az előadást. Rodica Borlan szerda délelőtt önkénteseivel  a 7-es számú óvodába látogat el.


Rodica Borlan és önkéntesei az 5-ös számú óvodában
Rodica Borlan és önkéntesei az 5-ös számú óvodában


A gyerekeknek mesefilmet muattak be
A gyerekeknek mesefilmet muattak be


Az ovisok figyelemmel kísérték a Vöröskeresztesek előadását
Az ovisok figyelemmel kísérték a Vöröskeresztesek előadását


Az önkéntesek vöröskereszteket tűztek fel
Az önkéntesek vöröskereszteket tűztek fel


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: