2014-11-24 12:54:50• hírek • Szatmar.ro

Szatmári önkéntesek akcióban

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet egy nyertes ENPI HUSKROUA 1101/091 - „Önkéntesség határok nélkül" pályázat keretében a határ menti partnerekkel együtt, fiatalok tapasztalati tanulását, szociális és életviteli kompetenciájának fejlesztését segíti elő. A szatmári önkéntes csoport a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 10. A, 10.C és 11.C osztályos tanulóiból alakult és május óta rendszeresen találkoznak és aktívan bekapcsolódnak a helyi közösség életébe.

2014 november 19-23 között Tivadar nemzetközi motivációs és kompetenciafejlesztő tábornak adott helyet, ahol az önkéntesek tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtak, amiket jól kamatoztathatnak a jövőben. Alább olvasható az egyik résztvevő önkéntes beszámolója.

Alábbiakban Görbe Helga beszámolóját tesszük közzé: „ A táborba indulás napjának közeledtével egyre izgatottabb lettem. S amikor végre elérkezett az útra kelés pillanata, lélekben már a helyszínen, Tivadaron ismerkedtem a többiekkel.

Erre persze egyből az érkezésünk után sor került, és már a játékok alatt beszélgettünk a két másik csapattal: a nyíregyháziakkal és a kárpátaljaiakkal. Másnap a csoportvezetés alapjait sajátíthattuk el, pár érdekes játék kíséretében. Sor került papírgalacsin-dobigálós versenyre és még sok másra is. Részt vettünk önismereti és konfliktushelyzet-kezelő képzésen, ahol érvelnünk kellett, hogy meggyőzzük egymást. A különböző tesztekből és kommunikációs játékokból minden csapattagnak előjöttek a tulajdonságai, így kiderült, hogy ki milyen személyiségű.

Beszélgettünk a jövőről és a környezetszennyezésről is, valamint stratégiai gondolkodásunkat fejlesztettük. Esténként pörgőseket táncoltunk, és a hangunkat is kipróbáltuk, híres slágereket énekeltünk.

A legkreatívabb feladatnak azonban a flashmobkészítés bizonyult, ugyanis meglepetésszerűen kezdtük el fokozni a hangulatot egy-egy tánccal, énekkel vagy éppen a saját testünkből kialakított betűkkel.

Az egész tábor folyamán szinte tapintható jókedv és felhőtlen boldogság uralkodott, hiszen ismerkedtünk, barátkoztunk, önfeledten nevettünk, és erős kötelékek szövődtek a különböző országokban élők, de közös célért dobogó szívű önkéntesek között.

Hálával és óriási köszönettel tartozunk a Caritasnak ezekért az élménydús és felejthetetlen napokért, lelkesen várjuk már a következő akciónkat".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: