2018-04-20 11:38:26• hírek • Bede Emőke

Szatmári lakásokat fosztott ki a nyakoncsípett tinilány

Fiatalon kezdte a lopást az a tinilány, akit az egyenruhások fogtak el csütörtökön. De nem ő volt az egyetlen, aki rendőrkézre került.

Az első elkövetőt Erdődön fogták el azt követően, hogy egy férfi bejelentést tett, mely szerint egy ismeretlen tettes amellett, hogy meglovasította szürke kerékpárját, még 57 lejtől is megfosztotta. Rövid időn belül sikerült előállítani az elsőszámú gyanúsítottat, akinél végül meg is találták az eltulajdonított dolgokat. A tettes egy 49 éves szatmári férfi volt, aki ellen végül lopás miatt indítottak eljárást.
 

Ugyanebben a vádpontban nyitottak bűnügyi dossziét az ellen a 17 éves Szatmár megyei lány ellen is, aki több szatmári lakásba tört be az utóbbi időben. Az ő ügyében még mindig zajlik a nyomozás.
 

A rendőrség több hasznos tanácsot is megfogalmazott arra vonatkozóan, hogy miként lehet védekezni a tolvajok ellen. Ha tömbházban lakunk, a lakóközösség igyekezzen kapucsengőt szerelni a főbejáratra, így elkerülve, hogy illetéktelenek juthassanak be a lépcsőházba. Főkét a földszinten lakók mindig ellenőrizzék, hogy jól bezárták-e a nyilászárókat, ha elhagyják otthonukat. A folyosókat, lépcsőházakat megfelelően ki kell világítani, a legideálisabb a mozgásérzékelős rendszer, mely azonnal felkapcsol, ha valaki járkál a tömbházban. Amennyiben lehetőségünk van rá, akár riasztórendszerrel is elláthatjuk lakásunkat. Ha nem tömbházban, hanem házban lakunk, ajánlatos egy videókamerás biztonsági rendszert beszerelni, mely elbátortalanítja a betörőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: