2018-06-25 12:57:36• hírek • Közlemény

Szatmári kézilabdázó lányok a Fradinál

Az elmúlt héten a Szatmár Ferencváros határon átnyúló női utánpótlás kézilabda program keretében négynapos edzőtáborban járt a Ferencváros népligeti bázisán 32 kézilabdázó leányka és 6 edző a történelmi Szatmár 13 településéről. Itt akár végre is lehetne a hírnek, de erről szó sincs.

Hajnalok hajnalán indultak Pest felé a 9 és 10 éves kis kézilabdások, reggel 10-kor már edzettek is a „faházban”. Elek Gábor, a Ferencváros Bajnokok Ligájában szereplő csapatának vezetőedzője nap mint nap végigkísérte a szakmai munkát, az első percektől az utolsókig. Kökény Bea, Szarka Éva, Pádár Ildikó, Fiedler Era, Őze Bea, Bene Schill Lilla edzők és Fiedler Adrian kapusedző naponta több alkalommal tartottak foglalkozást.


Napi szinten voltak mérkőzés-szituációs foglalkozások, elméleti és taktikai, valamint technikai jellegű edzések is. A gyakorlatokat közösen, a Ferencváros korosztályos csapataival végezték a szatmári lányok, nagy dinamikájú és magas hőfokú edzésmunkával. Fogyott is rendesen a víz, de még az uzsonnából sem maradt egy morzsa sem, megérdemelték a lányok.


A belvárosi szállásra tömegközlekedéssel utaztak az ifjú sportolók, szokva a nagyvárosi atmoszférát és ezáltal is megismerve Budapest építészeti és kulturális sokszínűségét. Szabadidőben is volt ám program bőven, mert egy speciális dzsámping parki látogatás mellett focizás, játszóterezés, belvárosi esti séta, fagyizás, metrózás és egy kis esti „nyafizás” is volt a programban. A legutóbbi programpont azért jelent meg, mert csak „kislányok ők”, így az anyukák hiánya első nap még nosztalgiázást okozott. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy olyan iszonyatos edzésmunkát végeztek, hogy minden Fradis edző elismerését kiérdemelték.


Itt fejezzük ki köszönetünket a Ferencvárosi Torna Club Kézilabda szakosztályának a lehetőségért és a feltételek biztosításáért, valamint a Magyar Kézilabda Szövetségnek a nyújtott támogatásért.


Ezek a kislányok az első fecskék, akik nem csak egynapos tornákra látogattak Budapestre, hanem egy minden szempontból példaértékű kézilabda projekt aktív alakítói és úttörői is lettek. Ezzel nincs vége a nyári programoknak, hiszen 150 kis játékos és 25 edző a Debreceni Női Junior Világbajnokság mérkőzéseit is meglátogathatják, augusztusban pedig csengeri és mátészalkai edzőtáborokban is sokan részt vesznek majd az alapozási időszakban.


20 edző a már szokásos, júliusi, háromnapos „Elit” edzőképzésen a Népligetben gyarapíthatja szakmai tudását, ismereteit Elek Gábor nemzetközi mesteredző vezetésével és a magyar edzői elit segítségével.


Nyugodtan kimondhatjuk: jó úton halad a szatmári női kézilabda jövője, erős tömegbázis, fejlődő játékosok, erősödő edzői háttér és kialakulófélben lévő sportvezetői képesség terén. Már látszik az alagút vége, az eredmények is azt igazolják, hogy szisztematikus, kitartó munkával egy kézilabda iskolát is meg lehet teremteni a semmiből. Akarat, kitartás, sok munka, erő és hit kell hozzá.


Megérdemelt nyári pihenőre mehetnek a lányok és az edzők, a szülők „kényeztethetik kis tündérkéiket” pár hónapig, aztán szeptembertől építjük tovább kemény munkával a Szatmár Ferencváros határon átnyúló, női utánpótlás kézilabda programját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: