2010-07-08 11:47:18• hírek • Szatmar.ro

Szatmári hagyományőrzés

Élő hagyományok a mindennapokban címmel tart nyílt napot az Aranykapu Kulturális Egyesület Szatmárnémetiben.

Az említett egyesület már több éve áll a hagyományőrzés, a népünk kultúrájának ápolásának szolgálatában. A hosszú évek alatt többnyire önerőből sikerült különböző - főleg gyermekeket, fiatalokat bevonó - rendezvényeket szervezniük, illetve a mások által szervezett eseményeken bemutatókat tartaniuk. A család, a hagyományőrzés, a népművészet a kultúra az, ami összeköti ezt a kis csapatot, amelynek tagjai a gyermekek bevezetését az őseink életvitelébe csakolyan fontosnak tartják, mint azt, hogy ezt nagyobb közönség elé is tárja.

Néprajzi dokumentumfilmek vetítésével, kézművesvásárokkal, illetve foglalkozásokkal igyekeztek az évek alatt a lakosság szeme elé tárni azt az életformát, azokat a tárgyakat, amelyek az „öregek" mindennapjaihoz hozzátartozott, s amely olyan értékteremtő hatással bírt, hogy a mai napig csodálhatjuk népművészeti-,illetve népzenei alkotásaikat.

Idén először egy négynapos nyílt nappal is előrukkolt a kis csapat. Eleinte egy vidékre tervezett tábort szerettek volna megszervezni, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek volna abba a világba, ami sajnos mára már kezd eltűnni, s így megismerkedhettek volna a kenyérsütés fortélyaival, lovagolhattak volna és számos érdekes kikapcsolódási lehetőségre lett volna módjuk. Ez sajnos a támogatók hiánya miatt nem jöhetett létre, helyette azonban kiötlötték a nyílt napot.

A július 14-17 között tartandó rendezvénynek a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara ad otthont. A szervezők szerint pozitív vonzata is van annak, hogy a vidéki tábor idén nem jöhetett létre, hiszen így több olyan előadót is sikerült megnyerniük, akik a tábor tervezett időpontjában elfoglaltságuk miatt nem tudtak volna jelen lenni. Így viszont előadásukkal emelik majd a nyílt nap színvonalát.
Olyan témákban tartanak majd előadást, mint például a biopraktikák a háztartásban, az otthonszülés, hagyományos népi orvoslás.

A gyermekeket inkább érdeklő elfoglaltságok között megemlítendő a nemezelés, a fakanálfaragás, fakanálbáb-készítés, filmvetítés, agyagedény készítés. Ezen kívül lesznek egész napos programok is, többek között sor kerül a helyi termékek és ételek bemutatójára, megszervezik a kézművesvásárt is. Kicsik és nagyok egyaránt hagyományos játékokkal játszhatnak, illetve népi hangszereket is készítenek de akár a gyékényszőnyeg és háziszappan előállítását is kipróbálhatják. A család minden tagját érintő tevékenységeket, előadásokat sorakoztat fel a négy napos nyílt napok, amelynek ideje alatt hazai és magyarországi előadók, kézművesek vonják be a kilátogatókat a többség által már elfeledett értékek világába.

A belépés díjtalan, viszont minden támogatást szívesen fogadnak a szervezők, így talán az idénre betervezett tábor jövőben megvalósulhat.



A rendezvény programja:

Július 14, szerda

17 óra: gyékényszőnyeg készítés, fafaragás Bú József faragóművész vezetésével, fakanálbáb-készítés, filmvetítés

Július 15, csütörtök

17.00: Gödri Réka (Szatmárnémeti): Biopraktikák a háztartásban

Utána: közös nemeztakaró készítése, filmvetítés

Július 16, péntek

17.00: Seres Szilvia (Debrecen) - Fazakas Tímea (Szatmárnémeti): Gondolatok születésről, otthonszülésről

Utána: agyagedények készítése

18.30: Félegyházi Erika (Debrecen-Kismacs): Magyar népi hagyományok a Napraforgó Waldorf iskola mindennapjaiban

Július 17, szombat

10 óra: dr. Kósa E. Katalin (Szatmárnémeti): Hagyományos népi orvoslás és természetes gyógymódok alkalmazása

11.30: T. Kovács Áron (Kászonszék Ökofalu): Önfenntartó közösségek, ökofalvak világszerte

13.30 - 15.00: ebédszünet

15.00: Lakatos Géza (Máriahalom Biofalu): Őrült, útkereső, vagy mindkettő?

17.00: Géczy Gábor (Gödöllő, a MAG szervezet alapítója): „Emeld fel fejedet, büszke nép!" - a Bárka-program

19.00: Benda Judit (Piliscsaba): Nagyanyáink konyhája

este: közös zenélés, éneklés (szatmári népdalok) tábortűznél

 

Egész napos programok:

- helyi termékek bemutatója, kézműves vásár, helyi ételek kóstolója

- játszósarok gyerekeknek hagyományos játékokkal

- népi hangszerek készítése

- háziszappan készítése

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: