2013-11-20 02:06:16• hírek • Kocsis Zoltán

Csak görög játékos talált kapuba – elúszott a román vébéálom

Az idegenben elszenvedett 3-1-es vereség után kisebbfajta csodára lett volna szüksége a román válogatottnak a Görögország elleni világbajnoki pótselejtező visszavágóján. Victor Piturca legénysége azonban veszélyes helyzetig se nagyon jutott, még az ajándékba kapott egyenlítő találattal sem tudott élni igazán.

A bukaresti sajtó nem kevesebb, mint öt változást jósolt a román válogatott kezdőcsapatában, ám Piturca ezúttal is meglepte őket: a már Athénban is a „kezdőbe jelölt" Banel Nicolita ezúttal sem kapott egyetlen percet sem, de nem került be Iasmin Latovlevici sem - más kérdés, hogy a 26. percben váltania kellett a megsérült Razvan Ratot. Visszatért viszont a kapuba Ciprian Tatarusanu, míg a védelem közepén a szatmári Florin Gardos helyét Vlad Chiriches vette át. Az előzetes számításokkal ellentétben Gardost nem tolta fel védekező középpályásnak a kapitány, hanem meglepetésre Ovidiu Hoban kapott szerepet. Kimaradt Razvan Cocis is, helyette Alexandru Maxim kezdett.

A szokatlanul támadó felállásnak az első perctől kezdve meg lett a látszatja, Románia hatalmas elánnal kezdett. Más kérdés, hogy beadásai rendre elhaltak, az első komoly ziccer pedig a vendégek előtt adódott, amikor José Holebas szerzett labdát, ám lövését Tatarusanu bravúrral védte. Erre Bogdan Stancu távoli lövése volt a válasz, ám Oresztisz Karnezisznek ujjgyakorlat volt csupán.

Alig négy perccel később aztán a vezetést is megszerezték a görögök, amikor Jorgosz Karagunisz ugratta ki a leshatáron álló Kosztasz Mitroglut, aki könnyedén elgurította a labdát a kapus mellett. Kevesen gondolták ekkor, hogy ez lesz a félidő utolsó említésre méltó lehetősége.

Amilyen váratlanul jött a vendégek gólja, ugyanolyan váratlanul egyenlítettek ki a .... görögök. Nem tévedés! Az 55. percben ugyanis Dimitriosz Sziovasz olyan szerencsétlenül ütközött Vasziliosz Toroszidisszal, hogy utóbbi a tizenhatos vonalától saját kapujába rúgta a labdát.

A rendkívül szerencsétlen öngól okozta sokkot a hazaiak majdnem kihasználták, ám Hoban remek lövését Karnezisz védeni tudta - ez volt a görög kapus egyetlen komoly védése a két mérkőzésen. A 64. percben Latovlevici szabadrúgása okozott még némi riadalmat, ám a labda elszállt a kapu fölött.

Noha negyed órával a vége előtt Románia kaphatott volna egy tizenegyest (egy lövést követően Holebas combjáról a karjára pattant a labda), ilyen veszélytelen támadójátékkal méltánytalan bírói hibákról beszélni. Ne feledjük, Athénban is Karnezisz kapus bakija kellett ahhoz, hogy Stancu egyenlíteni tudjon...

Világbajnoki pótselejtezők, visszavágók (összesített eredmény:)

Románia - Görögország 1-1 (4-2)
gólok: Toroszidisz (55., öngól) illetve Mitroglu (23)

Horvátország - Izland 2-0 (2-0)
gólok: Mandzukic (27.), Srna (47.)

Svédország - Portugália 2-3 (2-4)
gólok: Ibrahimovic (68., 72.) illetve Ronaldo (50., 77., 79.)

Franciaország - Ukrajna 3-0 (3-2)
gólok: Sakho (22., 72.), Benzema (34.)

Egyiptom - Ghána 2-1 (3-7)
gólok: Zaki (25.), Gedo (84.) illetve Boateng (89.)

Algéria - Burkina Faso 1-0 (3-3, idegenben lőtt több góllal Algéria jutott tovább)
gólok: Bugera (49.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: