2011-06-06 09:48:58• hírek • Szatmar.ro

Szatmári dominancia a Nyár Kupán

Első alkalommal került megrendezésre Szatmárnémetiben a Nyár Kupa elnevezésű nemzetközi párbajtőr viadal, amelyre mintegy száz, 15 évesnél fiatalabb sportoló nevezett be. A torna hazai sikereket eredményezett, ám nem elsősorban az eredmény számított, hanem, amint azt Májer Csilla edző korábban elmondta, sokkal inkább a versenyzési lehetőség.

A Szatmárnémeti Sportklub versenyzői szabályosan villámrajtot vettek, hisz az első három versenyszámot gyorsan meg is nyerték. A sort Pallai Amarillisz nyitotta, aki a 11 éves lányok között diadalmaskodott, megelőzve csapattársait, Potor Andreát és Aldea Rebecát. Ebben a korosztályban összesen tizenegyen indultak, közülük kilenc volt szatmári (Pfeifer Melany 4., Plébán Ingrid 5., Kató Zsófia 6., Chiorean Iris 7., Pisaltu Daria 8., Lieb Hanna 11. lett), kettő pedig nagyváradi.

„Más versenyeken is ebben a korosztályban indulnak a legkevesebben, tőlünk mindenki indult, de máshonnan nem nagyon jöttek. Mindenesetre ez a verseny egy jó erőfelmérő és amolyan főpróba is a június végén rendezendő konstancai országos bajnokság előtt" - nyilatkozta Nagy Lehel edző.

A fiúknál szintén hazai győzelem született (itt már népesebb volt a mezőny, 19-en voltak), hisz Mácska Ádám végzett az élen Oroian Alexandru és Szilágy Balázs előtt, míg a többiek közül a tőröző Ely Alexandru a 4., Szép Bence a 6., Bălan Daniel a 8., Fodor István a 9., Császár Dávid a 10., Cseszkó Ádám a 11., Ziman David a 12., Kegyes Dávid a 13., Vezentan Andrei a 16., Mureşan Tudor pedig a 17. lett.



Négy kategóriában is Sportklub-siker született a Fencing egyesülettel közösen rendezett tornán


A 15 évesek között is folytatódott a hazaiak jó sorozata, legalábbis ami a lányokat illeti, ahol Pop Sandra nyert a diósgyőri Fügedi Anna és Oros Bianca előtt, míg a többi szatmári versenyző közül Drăguşin Teodora az 5., Katona Réka a 6., Nagy Csilla és Nagy Tamara holtversenyben a hetedik, Coste Teodora pedig a 9. helyen zárt.

A fiúknál viszont már megszakadt a Sportklub győzelmi sorozata, itt a ungvári Chiniereca Dimitro végzett az élen Szilágyi Péter és Szép Márton előtt, míg Kató Zoltán a 6., Aldea Iulian a 7., Zay Attila pedig a 8. helyen végzett.

Ungvári diadal született a 13 éves lányoknál is Daria Varsolomeieva révén, aki Hajdú Andreát és Dragusin Teodorát előzte meg, míg ötödik Lazin Alexandra, a hatodik Coste Teodora, a hetedik Pfeifer Melany, a nyokcadik pedig Katona Réka lett. A Nyár Kupa utolsó kategóriájában azonban ismét a hazaiak ünnepelhettek, mert Szilágyi Péter nem talált legyőzőre a 13 éves fiúk között, megelőzve Kató Zoltánt, Szilágyi Balázst, valamint az ötödik Aldea Iuliant, a hatodik Szép Mártont, a hetedik és a nyolcadik Oroian Alexandrut.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: