2009-12-21 10:26:05• hírek • Szatmar.ro

Szatmári díjazottak a motoros gálán

Gyenes, Szilveszter és Szereday első helyezettként kaptak elismerést.

Hétvégén került sor a Román Motor-szövetség éves díjátadására, melynek igen festői környezet, a Brassó megyei Felsőmoécs adott otthont, mintegy 10 kilométerre a Bran kastélytól. Az eseményen több szatmári sportoló is érintett volt, hiszen többen is dobogón végeztek az elmúlt évben.

Endurocross versenyszámban Gyenes Emánuel az első helyezettnek járó elismerést vehette át, míg enduróban, az E1 kategóriában a második helyen végzett a brassói Vectra Racing Team versenyzője. Ugyanebben a versenyszámban, az E3 kategóriában Szilveszter Márton végzett az első helyen, míg Oláh László, aki a Máramarosszigeti Enduro csapatának a tagja, a harmadik lett.

A veteránok között Ioan Lutas a második helyen végzett, a juniorok között pedig Szereday Dominik mind a bajnokságban, mind a nemzetközi eredményeket figyelembe véve első lett. A B osztályban Peres Alexandru szintén ezüstérmes helyen végzett.

A csapatban szintén egy szatmári egyesület, a Lutast, Szilvesztert és Chis Andreit a soraiban tudó Perpetuum Mobile végzett az első helyen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: