2015-05-05 14:01:09• hírek • MTI

Szatmári diákok a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen

Az országépítő Szent László Nagyvárada 2013-ban írta be a nevét az Erdélyi Magyar Matematikaversenyek történetébe azzal, hogy itt alakult meg, és itt zajlott a Szacsvay Imre Általános iskolában az Első Erdélyi Magyar Matematikaverseny az 5-8. osztályok számára.

Az idén a Pece-parti Párizs másodszor is beírta a Kárpát-medence magyar matematikájának történetébe a nevét április 30. és május 3. között azzal, hogy a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum szervezte a II. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt az 5-8. osztályos diákok számára.

Erdély, Kárpátalja, Délvidék, Felvidék és Magyarország 162 diákja mérkőzött itt meg. A versenyen a diákok megtapasztalhatták, hogy igazán a felfedezés izgalma a matematikatanulás mozgatóereje, nem pedig az, hogy másoknál jobb osztályzatokat kapjanak, vagy valamilyen díj dicsőségében sütkérezzenek. Tanáraik arról számoltak be, hogy bennük megerősödött az a feladat, hogy nevelőmunkájuk során olyan választási szabadságot kell adjanak a gyermeknek, ami rávezeti őket, hogy igazán matematikát tanuljanak, mert a természet világa egy csodálatosan leleményes, egységes matematikai rendszer.

E verseny a román tanügy minisztérium hivatalos versenye. Mátyás Éva Emőke, minisztériumi szaktanfelügyelő a versenybizottság ügyvezető elnöke képviselte a tanügyminisztériumot, Dr. Kovács István Lehel a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem adjunktusa a versenybizottság elnöki szerepét, míg Dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a versenybizottság alelnöki tisztségét töltötte be.

Szatmár megyét két diák: az 5. osztályos Éles Júlia ( Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítője Forgács István) és a 7. osztályos Boros Csaba (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítője Koczinger Éva), valamint tanáraik képviselték. Boros Csaba a nemzetközi verseny II. díját és a Román Tanügyminisztérium dicséretét szerezte meg.

A következő nemzetközi döntőt 2016-ban Kecskeméten szervezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: