2012-02-17 13:50:41• hírek • Póti Orsolya

Szatmári Kiadói Év immár tizenharmadik alkalommal

A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság és a Szatmár Megyei Könyvtár közös rendezésében tartották meg február 17-én „A 2011-es Szatmári Kiadói Év" elnevezésű kulturális rendezvényt. Az eseményen jelenlévő szerzőket idén is oklevéllel jutalmazták.

Immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a „Szatmári kiadói év" elnevezésű rendezvény, melynek keretében a Poesis Multikulturális Központban kiállítás nyílt a 2011-es év kiadói terméséből, valamint díjazták a Szatmár megyében megjelent kiadványokat.

A rendezvényen részt vettek a Szatmár megyei írók, költők, könyvkiadók, szerkesztők, a kulturális és a politikai élet jeles személyiségei. A péntek délelőtti találkozót Ardelean Mircea, a Szatmár Megyei Könyvtár igazgatója nyitotta meg, aki elégedettségét fejezte ki a megyebeli kiadványok nagy száma miatt.

„Ha tavaly kijelentettük, hogy a Szatmári Kiadói Év legyőzte a válságot, ma, e jelentős esemény alkalmából, még bátrabban kijelenthetjük, hogy a szatmári kulturális élet diadalt aratott, mert közös munkával sikerült megcáfolnunk még a 13-as számhoz fűződő babonát is" - mondta el Ardelean.

Az igazgató szerint, a „Szatmári Kiadói Év" szervezői számára a 2011-es év a referencia éve volt, hiszen újra megnyitotta kapuit a Gheorghe Bulgar olvasóterem, mely az elmúlt időszakban számos kulturális eseménynek adott otthont.

Idén összesen 306 különböző tudományos, irodalmi, történelmi és szakirányú alkotás látott napvilágot (melyből 193 könyv, 34 időszaki kiadvány, 71 tanulmány és 8 – a tavalyi évtől újdonságnak számító – audiovizuális anyag). Ardelean beszédében elmondta, örül annak, hogy az értelmiségi réteg alkotókedvét nem tudta elnyomni a gazdasági válság, sőt a nehéz időszak után jóval több alkotással bővül a könyvtár gyűjteménye.

A megnyitóbeszéd után Csehi Árpád Szabolcs, a Megyei Tanács elnöke vette át a szót, aki gratulált mindazoknak, akik a 2011-es évben szellemi tevékenységgel foglalkoztak, alkottak, és megígérte, továbbra is támogatja megyénk kulturális fejlődését.

„A 2011-es évet többek között a Szatmár Megyei Könyvtár olvasótermének újbóli megnyitása, valamint egy új és korszerű könyvtárépület létrehozásához szükséges eljárási folyamat elindítása fémjelezte. Vitathatatlan, hogy egy modern könyvtár létezése pozitív hatással lesz a szatmári kiadói életre is, mely évről évre fejlődik." - mondta el Csehi.

A rendezvényen többek között jelen volt Günthner Tibor szenátor, Doina Pop, a Könyvtárak Országos Egyesületének elnöke, George Vulturescu költő, az esemény főszervezője, valamint Bura László egyetemi tanár, helytörténész, mint zsűrielnök.

A kulturális esemény második felében a szatmári írókat, költőket és tudományos művek szerzőit díjazta a zsűri, melynek tagjai: Mircea Ardelean, George Vulturescu, Muzsnay Árpád, Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Gindele Róbert, Felician Pop, Viorel Campean.

Az okleveleket Mircea Ardelean, a Megyei Könyvtár vezetője adta át. És hogy néhány díjazott szerzőt is említsünk: Kádár Ferencet ''Időtlen idő'' című verseskötetéért jutalmazták költemény kategóriában; Korda Zoltán lelkipásztor ''Estike: Áhítatok adventtől szentháromság vasárnapjáig" című kiadványáért kapott díjat vallásos művek kategóriában; Szőcs Péter Levente muzeológus ''Történelem és kulturális kalauz" című munkájáért részesült oklevélben. Ez alkalommal posztumusz okleveleket is kiosztottak, ilyenben részesült Fodor István ''Az ősz illata: válogatott írások" című művéért.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: