2011-09-30 13:53:09• hírek • Póti Orsolya

Csuhébabát is készítettek a Babahordozó Napokon

Babahordozó sétával vette kezdetét a harmadik alkalommal megrendezett Szatmári Babahordozó Napok szeptember 28-án, azonban a séta mellett még számos érdekes programmal készültek a szervezők.

Csütörtökön 16 órától a Wolfenbüttel utca 36 szám alatti az Evangélikus-Lutheránus Imaterem udvarán csuhébaba készítésre került sor. A programon résztvevő anyukákkal és gyermekekkel Somi Judit osztotta meg a csuhébaba készítés fortélyait. Amint azt megtapasztaltuk ez a foglalkozás is némi türelmet és kézügyességet igényel, de egy kis gyakorlattal szép csuhé-emberkék készíthetők.

Miközben egyesek a foglalkozáson vettek részt, addig mások tombolát vásároltak annak reményében, hogy megnyerik az értékes nyeremények egyikét. A csuhébaba készítést előadás követte: Suba Mónika marosvásárhelyi pszichológus „Ősi anyai ösztönök avagy káros-e a majomszeretet" című előadást hallgathatták az érdeklődők.

A pszichológus előadását követően Tarczali Mónika baba és gyermekhordozási tanácsadó beszélt a babahordozásról. És ezzel a programok még nem értek véget, ugyanis pénteken hordozókendő kötési tanfolyamot is szerveztek, péntek délután pedig további előadásokra, zenés foglalkozásra és tombolahúzásra kerül sor szintén a Wolfenbüttel utca 36 szám alatti ingatlanban.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: