2014-10-20 11:15:14• hírek • Szatmár.ro

Szatmárhegyi szüreti bál - hajnalig buliztak a vendégek

Szombatról vasárnapra virradóra akkora buli volt Szatmárhegyen, hogy arra még évek múlva is emlékezni fognak.

Szatmárhegyen nagyon ragaszkodnak a hagyományokhoz, így a helyi RMDSZ szervezet idén is megszervezte a szüreti mulatságot. A rendezvényen tapasztalt határtalan jókedv pedig nem volt véletlen: Szűcs Szabolcs polgármester elmondása szerint idén nagyon jó évet zárnak a szőlősgazdák, jó lett a szőlő és nagyon jó minőségű lesz a szatmárhegyi bor is. A bálon résztvevők pedig meg is kóstolhatták az idei termést, és nem csak szőlőként vagy mustként - a tavalyi vörös és fehérbor mellé már felkerüt egy idei fehérbor is az asztalra.

Két borozás között a közel 400 fős vendégsereg elfogyasztotta a négyfogásos vacsorát, de felléptek a helyi gyerekek is, az igazi bulis hangulatról pedig a helyi kántor, Félegyházi Árpád gondoskodott.

Szűcs Szabolcstől azt is megtudtuk: a lakoma során csak és kizárólag helyi, szatmárhegyi termékek kerültek az asztalra: a húsételek, a zöldség, a kenyér mind-mind a településen készültek, helyi alapanyagokból.

A vendégsereg soraiban többen is voltak, akik nem a településen élnek: Lázáriból és Szaniszlóról, de még Magyarországról is jöttek Szatmárhegyre mulatni az emberek. A rendezvényen tiszteletét tette Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke és Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is.

A szüreti bálon mindenki jól érezte magát, hajnali 5 órakor még sokaknak meg sem fordult a fejében, hogy hazainduljon. Valószínűleg ilyen jó lesz a következő bál is, amelyet a Szatmárhegyi RMDSZ szervez - erre viszont szilveszterig várni kell.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is üdvözölte a bálozókat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: