2009-10-18 16:00:07• hírek • Ferenczi Noémi

Szatmár szülöttére, Katona Mihályra emlékeztek

Katona Mihály 1764. október 9-én született Szatmárnémetiben, majd több 1822 május 9-én hunyt el a felvidéki Búcson. Református lelkész, nemzetközi elismertségű földrajztudós, a kort foglalkoztató csillagászati kérdések legjelentősebb magyar szakértője volt. Születésének 245. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést az Ady Endre Társaság.

A kétnapos rendezvényen aktívan részt vettek a Búcsról érkező meghívottak is. A megemlékezés első része szombaton délután zajlott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében. Elsőként Tóth Pál Miklós, a szervező Ady Endre Társaság elnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd a Székesegyház kórusának éneke teremtette meg a kellő hangulatot Szatmár szülöttének, Katona Mihály születésének 245. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségnek. Méhes Kati színművész Petőfi szavait tolmácsolta az egybegyűlteknek, majd pedig Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Iskola igazgatónője mondott néhány szót a búcsiak Katona Mihályhoz fűződő kötődéseiről.

„Igyekeztünk hűek maradni Katona szellemiségéhez. Minden évben megszervezzük a Katona Mihály Napok elnevezésű kulturális rendezvényünket és egy galéria is őrzi emlékét"- magyarázta az igazgatónő. Ez után a lelkész-tudós életútjával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A debreceni kollégiumban tanult, 1790-ben kollégiumi könyvtáros lett. 1793-tól a frankfurti egyetemen végzett tanulmányokat. Három év múlva tért haza, először Komáromban volt tanár, 1803-tól haláláig Búcson (Komárom megye) lelkész. A föld mathematikai leírása a világ alkotmányával együtt (Komárom, 1814) című műve a legszínvonalasabb és legtartalmasabb magyar természeti földrajz szerzője saját korában.

Fazekas Lóránd tanár tartott érdekfeszítő előadást Katona itthon, szülőföldjén töltött éveiről. Az életrajzi adatokat a Láncos templom levéltárából származó dokumentumokkal is alátámasztotta, ugyanis Katonát és testvéreit is ebben a templomban tartották a keresztvíz alá. A bemutatók és szavalatok után az Erdélyi Kárpát Egyesület fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Vasárnap délelőtt a Németi templomban folytatódott a megemlékezés. Ebből az alkalomból Tömösközi Erzsébet, búcsi lelkész hirdetett igét. Az prédikáció után Ft. Sipos Miklós esperes köszöntötte a Felvidékről érkező vendégeket. „Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor azt hittük minden gondunk megoldódik, azonban rá kellett jönnünk, hogy túl sok dolog megengedett. Egyesek megtehetik azt, hogy legdrágább kincsünket, az anyanyelvünket akarják elvenni tőlünk. Nem csak a mi gyülekezetünk, hanem még sok erdélyi gyülekezett imádkozik azért, hogy jobbra forduljon a felvidéki magyarok sorsa"- jelentette ki az esperes, utalva a szlovákiai nyelvtörvényre.

Végül, az ünnepség és egyben az istentisztelet záróakkordjaként felléptek a Felvidéki Rockszínház művészei. Nem kell bemutatnunk őket a szatmári közönségnek ugyanis immár ötödször örvendeztetik meg produkciójukkal a szatmáriakat.


Három Kodály-művet adott elő a Székesegyház kórusa
Három Kodály-művet adott elő a Székesegyház kórusa


Az érdeklődők részletesen megismerhették a lekész-tudós életútját
Az érdeklődők részletesen megismerhették a lekész-tudós életútját


Sokak szemébe könnyet csalt a rockszínházasok produkciója
Sokak szemébe könnyet csalt a rockszínházasok produkciója


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: