2019-07-29 09:20:16• hírek • Bede Emőke

Szatmár megyét egyelőre elkerüli az eddig hatvannégy halálos áldozatot követelő kanyaró

Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban, a növekedés több mint 74 százaléka tíz országban mutatható ki, és több olyan országban jelent meg újra a járvány, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak – idézi az UNICEF legutóbbi jelentését az MTI.

Ugyancsak ebből a jelentésből derül ki az is, hogy míg Romániában 2017-ben 8673 kanyarós megbetegedést regisztráltak, addig 2018-ra ez a szám 943-ra csökkent. Majd beköszöntött 2019, a betegség pedig folytatja fatális „térhódítását”.  Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ adatai alapján közölte,  július 22. és 25. közti időszakban, azaz pusztán négy nap leforgása alatt 53 új megbetegedést jelentettek, a járvány kirobbanása óta pedig összesen 17 899 fertőzött beteget regisztráltak. A halálos áldozatok száma jelenleg 64-nél jár (63-an nem voltak beoltva a betegség ellen), kik közül 35-en még első életévüket sem töltötték be. 

 

Öröm az ürömben, hogy Szatmár megyéből az elmúlt hetekben nem érkezett kanyaróval kezelt páciensről szóló hír, ezzel szemben a szomszédos megyékben sebesen terjed a fertőzés. A fentebb jelölt időszakban, Szilágy megyében 20 új megbetegedést regisztráltak, Máramarosban pedig 2-t.
 

A kanyaróról érdemes tudni, hogy fertőzőbb, mint az ebola, a tbc vagy az influenza. A vírus a levegőben terjed, a légzőszerveket támadja meg és halálos veszélyt jelenthet az alultáplált gyerekekre, valamint a csecsemőkre, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy oltást kapjanak. Mivel a megfertőződés után a kanyarónak nincs biztos gyógymódja, az oltás életmentő lehet – hangsúlyozza az UNICEF. Az alap emellett arra is folyamatosan felhívja a figyelmet, hogy a kanyaró terjedésében kardinális szerepe van az oltásellenesség divatjának is. Mivel a különböző közösségi portálok hamis információkat terjesztenek az oltásokról, a Facebook, a YouTube és a Pinterest bejelentette, hogy törli az oltásellenes tartalmakat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: