2019-01-07 07:32:01• hírek • Szatmár.ro

Szatmár megyei származású énekesek az Eurovízió kapujában

Laura Bretan és Aldo Blaga Szatmár megyei származású énekesek dala is szerepel a 23 kiválasztott szerzemény között, melyek egyike Romániát képviseli majd az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az első nagy megmérettetésekre, az elődöntőkre január 20-án, Aradon, és január 27-én, Jászvásáron kerül sor. Ekkor dől el, mely dalok jutnak be az országos döntőbe. Mind a két elődöntőn 5-5 ének, azaz összesen 10 ének és énekes vívhat meg a hazai fináléban egymással. Február 17-én Bukarestben pedig az is kiderül, melyik tehetség utazik Tel Avivba és mutatja meg tudását élőben a nézőtéren és a tévék előtt helyet foglaló közönség előtt.


Laura Bretan a Dear Father (Kedves édesapám) című dallal,  Aldo Blaga pedig a Your journey (A te utad) című szerzeménnyel nevezett be a versenybe. Mindkettő annyira jól sikerült, hogy a szakmai zsűri beválasztotta őket a legjobb 24 közé. Hogy miként szerepel a két énekes az elődöntőkön, hamarosan tehát kiderül!
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: