2018-10-09 06:41:29• hírek • közlemény

Szatmár megyei diákok jelentkezését is várják az Örökségünk Őrei vetélkedőre

A Szatmár megyei diákoknak is lehetőségük nyílik jelentkezni az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket nevet viselő vetélkedőre. A 15 fős csapatok (13-14 diák, illetve 1-2 felkészítő tanár) október 15-ig jelentkezhetnek.

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A 2012-ben útnak indított örökségvédelmi programunknak az a különlegessége, hogy maguk, a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján. Öt év alatt olyan mozgalommá tették az Örökségünk Őreit, amelyet ma már európai sikertörténetként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, kultúráért felelős ügyvezető alelnök.
 

Nagyon örvendek, hogy az Örökségünk Őrei vetélkedőbe a Szatmár megyei diákok is bekapcsolódhatnak. Ez egy olyan lehetőség, amelyet kár lenne elszalasztaniuk a fiataloknak. Elsősorban megismerkedhetnek kulturális örökségeinkkel, körbejárhatnak és testközelből ismerhetnek meg egy-egy épületet, műemléket. Másodsorban pedig a csapatmunka során a fiatalok kitartását, egy közös ügy melletti elhivatottságát, kreativitását fejleszti a program” – emelte ki Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, a szenátus kulturális bizottságának alelnöke.
 

A program során a diákoknak ki kell választaniuk egy-egy műemléket, és fel kell fedezniük, illetve másoknak is meg kell mutatniuk azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. Az örökbefogadó diákok csapatokat alkotnak, a program a csapatok közötti verseny formájában valósul meg. A csapatok ismertető, népszerűsítő tevékenységeket szerveznek, melyek célja az általuk örökbefogadott műemlékek köztudatba emelése, felhasználva a modern technika, a média, az internet nyújtotta lehetőségeket is.
 

Az új kiírás három nyertes csapata – az eddigi évekhez hasonlóan - Winkler Gyula EP-képviselő meghívására brüsszeli tanulmányútra mehet.
 

A versenyre  október 15-ig az info.oroksegunkorei@gmail.com e-amil címen jelentkezhetnek az örökbefogadó csapatok. Az érdeklődők további információkat ITT találnak, illetőleg a verseny szabályzata elérhető ITT.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: