2016-01-23 12:01:52• hírek • Szatmár.ro

Minden község 190 ezer lejt kapott a megyei tanácstól

Csökkent az ÁFA, tizenhárom projekt műszaki-gazdasági mutatóinak megváltoztatását kellett jóváhagyni.

Rendkívüli ülésre gyűltek össze pénteken a megyei tanácsosok. A döntéshozóknak azért kellett még a január 29-i rendes, havi ülés előtt találkozniuk, mert a községeknek hamarosan el kell fogadniuk az éves költségvetésüket, ebbe pedig bele kell foglalni azt az összeget is, amelynek kiosztását most szavazták meg.

A megyei tanács ugyanis a jövedelemadó egy részének visszaosztásából kapott összeget egyenlő arányban osztotta szét a polgármesteri hivatalok között. A szavazással 65 község kapta meg a 190 ezer lejt, amelyet saját apparátusának működtetésre és fejlesztésekre költhetnek - kiegészítve az előre meghatározott képlet alapján, a pénzügyminisztérium által kiutalt összeget.

A rendkívüli tanácsülésen összesen 13 határozati pontban azért kellett szavazniuk a tanácsosoknak, mert megváltozott az ÁFA (TVA) mértéke, így a projektek műszaki-gazdasági mutatóiban is változás történt.

A megyei tanács azon helyi fejlesztési projektjei kerültek terítékre, amelyek teljes finanszírozására a közigazgatási és fejlesztési minisztérium tett ígéretet, a finanszírozási szerződéseket pedig tavaly, november 10-én írták alá.

Ezek között több megyei út felújítása, az egykori 13-as számú Általános Iskola épületének a felújítása és inklúziós központtá alakítása, valamint a Luna Ses-i sípálya befejezése is szerepel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: