2018-06-20 13:35:40• hírek • Bede Emőke

Szatmár megyében több mint 200 képességvizsgázó nyújtott be óvást

Kedden délelőtt a tanügyminisztérium honlapján és az egyes vizsgaközpontban közzétették a nyolcadikosok által a képességvizsgán elért eredményeket, azonban akik nem elégedettek a kapott osztályzattal, 19 óráig óvást nyújthattak be.

Sokan ki is használták a lehetőséget, ugyanis délután 7-ig összesen 205 óvás érkezett be. A legtöbben a román nyelv és irodalom képességvizsgán elért jeggyel nem voltak kibékülve, egészen pontosan 118-an adtak be óvást erre vonaktozóan. Matematikából 76-an, anyanyelvből pedig 11-en. A beadott kérelmeknek megfelelően újraértékelik a dolgozatokat, majd a végleges eredményeket 23-án teszik közzé. Azonban nem csoda, hogy ennyi diák kérte a dolgozata újrajavítását, ugyanis a kapott jegynek nagy szerepe van a középiskolai beiratkozásban, egészen pontosan 80 százalékát teszi ki a bejutó jegynek.
 

A Szatmár megyei nyolcadikosok egyébként 69,58 százalékos sikerességi arányt értek el, a 2275 megjelent vizsgázó közül ugyanis 1583-an értek el 5-ösnél nagyobb osztályzatot. Tízesre csak két tanuló vizsgázott, azonban többeknek is sikerült egy-egy tantárgyból a maximális pontszámot összeszedni. Románból 19-en , magyarból 8-an, németből egy valaki, matekből pedig 20-an szereztek 10-est.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: