2011-11-23 14:01:17• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmár megyében keresi az olajat a Rompetrol

Szatmár megye nem lesz Dubai és Madarász sem lesz Abu-Dzabi, ettől azonban tény: a Petrom olajtársaság nálunk (is) keresi a kőolajat. A cég két faluban, Madarászon és Nagymajtényban is próbafúrásokat hajt végre a közeljövőben, írja a forbes.ro gazdasági honlap.

A lap idézi Gheorghe Georgescut, a Rompetrol általános igazgatóját, aki elmondja, hogy összesen 1,2 millió amerikai dollárt fordítottak az utóbbi években Észak-Nyugat Románia geológiai és geofizikai vizsgálatára. Ennek következtében néhány terület biztató eredményeket produkált, itt próbafúrásokat eszközölnek. Az első megbízható eredményekre 2012 első harmadévében számítanak a szakemberek.

A honlap szerint Madarászon 1.800 méteres mélységbe fúrnak le és a földtörténeti miocén (23 millió és 5,3 millió évvel ezelőtti időszakban) és pliocén (5,3 millió év és 2,5 millió évvel ezelőtti) korban kialakult kőolajlelőhelyekben reménykednek. Nagymajtény esetében elsősorban a pliocén korban kialakult készletek lehetnek. A lap emlékeztet arra, hogy már az 1970-es években is folytatódtak hasonló kísérletek Szatmár megyében.

A Rompetrol 2004-ben vette meg a kutatási jogot Szatmár megyében és a Mehedinti megyében található Zagujani környékén, az azóta eltelt években pedig összesen öt millió dollárt költött az esetleges lelőhelyek feltárására.

A forbes.ro kitér arra is, hogy az eredmények kiértékelését a kanadai Winstar vállalattal közösen végzi a Rompetrol. A vállalat szakemberei szerint a Szatmár megyei lelőhely mérete háromezer négyzetkilométer körül lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: