2013-05-18 21:00:37• hírek • Póti Orsolya

Jó hangulatban, szép időben zajlott a néptáncosok seregszemléje

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Jeles Piros Pünkösd Napján nevet viselő rendezvényt, a szatmári magyar néptáncosok seregszemléjét közel négyszáz táncos részvételével. A közönség több mint húsz produkciót követhetett figyelemmel a Szamos áruház előtti rendezvénytéren.

Május 18-án, szombaton került megrendezésre a szatmári magyar néptáncosok seregszemléje a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ szervezésében. A rendezvénynek eddig a Szakszervezetek Művelődési Háza adott otthont, idén viszont szabad ég alatt, a Szamos áruház előtti rendezvénytéren zajlott a táncosok bemutatkozása.

A Jeles Piros Pünkösd Napján nevet viselő seregszemle közös tánccal és népi gyermekjátékokkal vette kezdetét, majd sorra került a tíz Szatmár megyei településről és a megyeközpontból érkező néptánccsoportok előadása.

Felcsíki tánccal és népi gyermekjátékokkal mutatkozott be a kökényesdi néptánccsoport, őket követte a Református Gimnázium I. osztályosainak produkciója, akik szintén népi játékokkal, majd szatmári tánccal mutatkoztak be. Harmadikként a szaniszlói néptánccsoport lépett fel, utánuk a halmi táncosok jártak szatmárit, majd a 10-es Számú Általános Iskola csoportja lépett fel egy felcsíki tánccal.

Az iskolások után bemutatkozott az avasújvárosi néptánccsoport egy nyárádmenti tánccal, utánuk fellépett a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport szintén egy nyárádmenti tánccal, valamint szatmári játékokkal.

A Szatmári Művészeti Iskola III. és II. osztályos tanulói is bemutatkoztak az idei seregszemlén: a nagyobbak széki, a kisebbek felcsíki táncot mutattak be. A dobraiak több produkcióval is érkeztek, a csoport népi játékokkal és egy szatmári tánccal kezdetett, a későbbiekben előadott egy szilágysági dalt, majd bemutatta a sárközi karikázót.

A géresi és erdődi óvodások, illetve kisiskolások is ügyesen szerepeltek egy felcsiki tánccal, a nagyobbak pedig moldovait jártak. Nem hiányozhatott a rendezvényről az egri néptánccsoport, amely egy mezőségit adott elő, utánuk pedig felléptek a Hám János Líceum III. osztályosai.

Továbbá jelen volt a Mircea Eliade Általános Iskola II. és III. osztályos tanulóiból álló néptánccsoportja, valamint a szatmári Röpike néptánccsoport is, amely előbb egy szatmári, majd egy széki tánccal lépett fel. Végezetül Nagy Orbán, a rendezvény fő szervezője és a műsor moderátora egy rövid táncházra invitálta a közönséget és a táncosokat.

Az idei Jeles Piros Pünkösd Napja közel négyszáz szatmári táncost vonzott, és a közönség több mint 22 néptáncbemutatót, illetve népi játékot követhetett figyelemmel.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: