2012-06-08 13:59:13• hírek • Szatmár.ro

Szatmár megyében 700 ezer lejbe kerülnek a választások

Június 7-én kezdtek hozzá a szavazólapok szétosztásához. 333 szavazóházba összesen 318.444 voksolót várnak Szatmár megyében.

A június 10-i helyhatósági választások megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót pénteken Eugeniu Avram prefektus. Csak úgy röpködtek a számok a szavazóházak, szavazásra jogosultak, pecsétek kapcsán, most ezeket foglaljuk össze a Szatmár.ro olvasóinak.

A kormánybiztos elmondta: június hetedikén kezdték meg szétosztani a szavazókörzetek között a jelöltek neveit illetve a pártok listáit tartalmazó szavazólapokat, a körzetekből pedig a szavazóházakba legkésőbb szombat délutánig tovább osztják ezeket. Szatmár megyében 1,4 millió szavazólapról beszélhetünk, a 333 szavazóház mindegyike kézhez kap még egy-egy ellenőrző-pecsétet. A megyében továbbá 306 197 matricát is szétosztottak a szavazóházak között - ezek igazolják majd, ha valaki már szavazott. A szavazóházak között 1665 Votat feliratú pecsétet is szétosztanak - a több szavazófülkével rendelkező központok természetesen több pecsétet kapnak.

A prefektus elmondása szerint a Szatmár Megyei Prefektúrán éjjel-nappal fogadják majd a lakosok hívásait, visszaélésekkel kapcsolatos bejelentéseit és több csapat is készenlétben áll, melyek azonnal a helyszínre érkeznek és kivizsgálják a bejelentést. Telefonon a 0261711536-os, a 0261715450-es és a 0261716474-es telefonszámon lehet jelezni a törvénytelenségeket.

A központi választási irodához eljuttatott információk szerint Szatmár megyében 318 444 személy jogosult szavazásra - Szatmárnémetiben 105 171, Nagykárolyban 21 377, Avasfelsőfaluban 13.915, Tasnádon 7.972, Sárközújlakon 5.657, Erdődön pedig 5.626 személy.

A szavazóházakban egyébként 662 egyenruhás őrzi majd a rendet a választások alkalmával - 360 rendőr, 132 csendőr, 76 határrendész és 94 tűzoltó.

A szavazóházakba vasárnap reggel 7 órától 21 óráig várják majd a szavazókat. Amennyiben egy személy betegség miatt nem tud elmenni szavazni, családtagjai igényelhetnek mozgóurnát - ezt a lakhelyhez tartozó szavazóház két munkatársa viszi majd ki a beteghez. A mozgóurnát igényelni szintén a lakhelyhez tartozó szavazóházban lehet június 10-én.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: