2019-10-09 05:45:57• hírek • közlemény

Szatmár megye történetének egyik legnagyobb beruházása zárult le: közel 55 km megyei út újult meg

A keddi nap folyamán hivatalosan is átadásra került az elmúlt évtized legnagyobb útmodernizálási munkálata, amely a Tasnád városa és Börvely település közötti szakaszon lévő utakat foglalja magába 54,42 km hosszúságban, ez a megye fenállásának egyik legnagyobb volumenű beruházása - tájékoztatta híroldalunkat a Szatmár Megyei Tanács sajtóosztálya.

Az modernizált útszakasz teljes bejárásán és hivatalos átvételén részt vett a Szatmár Megyei Tanács vezetősége, Pataki Csaba elnök és Ioan Rus alelnök, a Megyei Tanács műszaki igazgatóságának vezetője, valamint a kivitelező cég munkatársai. A két szakaszból álló táv modernizálásáról szóló szerződést 2016-ban írták alá, a munkálatokra 3 év állt a kivitelező Antrepiza de Reparatii si Lucrari – ARL Rt. rendelkezésére. A munkálatok összértéke közel 80 millió lej.


Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke elmondta: ezen útszakasz modernizálásával az érmelléki települések és az egykori Ecsedi láp vidéke között egy európai szintű infrastruktúra épült ki, összekötve 13 falut és azok közel 50 ezer lakóját. Az út áthalad többek között Tasnádszántón, Érkőrösön, Érendréden, Mezőteremen, majd Nagykároly után Kálmándon át halad Börvelyen keresztül egészen a román – magyar államhatárig Tyukod irányába. A megyei tanács elnöke ugyanakkor hozzátette: a munkálatok nem csupán az úttest modernizálását érintették, hanem a településeken a vízelvezető árkok, több mint 1800 kapubeálló készült el, az érintett településeken pedig két, illetve három nyelvű helységnévtáblák lettek kihelyezve, mindezzel sok esetben jelentősen hozzájárulva a települések központi arculatának javulásához. A külterületeken több kilóméternyi korlát került felhelyezésre, ugyanakkor több mint 200 mellékút bekötése is megtörtént.


Pataki Csaba ugyanakkor azt is elmondta: a most átvett szakasz Szatmár megye útjainak 7%-át teszi ki, ez kapcslódik két másik leágazáshoz, amit a tavasszal vett át a tanács. Ez utóbbi Tasnád irányában folytatódik Királydaróc, Krasznaterebes, Nagymadarász kijövetellel, illetve a közlejövőben kerül sor a Királydaróc, Krasznamihályfalva, Ákos útszakasz átvételére is, ami további 11 kilóméter útszakat jelent.  Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az adott régión átívelő úthálózat közel teljes egészében modernizálva lett. Mindezek mellett további, a szomszédos megyékkel összekötő útszakaszok felújítása is következik, melyekkel hozzávetőlegesen további 50 ezer ember számára biztosítanak európai szintű infrastruktúrát.




Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: