2014-12-31 14:06:36• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmár megye minden településén lesz víz és kanalizálás – 2037-ig

Az illetékesek kijelentései alapján Szatmár megye minden településén lesz víz és kanalizálás, legkésőbb 2037-ig. Ez az az időpont ugyanis, amit az Európai Unió Románia számára előírt.

Három éve kezdődött és jelen pillanatban is zajlik Szatmár megye történelmének eddigi legnagyobb volumenű beruházása, melynek következtében tucatnyi önkormányzat településein bővítik vagy építik az ivóvíz- és szennyvízhálózatot. A beruházás összértéke eléri a 108 millió eurót. Az illetékesek - megyei tanács és Apaserv - már elkészítették a következő, hasonlóan óriási volumenű pályázatot, amely 2020-ig tovább növelné a megye ivó- és szennyvízhálózatát. Ám még ezzel sem lesz minden Szatmár megyei házban összkomfort - erre előreláthatóan még 2037-ig várni kell.

Szatmár megye 329.000 lakosából közel 183.000 vidéken él. Közigazgatásilag a megyét öt város, 59 község és 225 falu alkotja. Jelenleg 155 településen van ivóvízhálózat vagy legalábbis elkészültek az erről szóló tervek. A kanalizálási hálózat ennél kisebb, 32 községben és 66 településen vezetik vagy fogják elvezetni a szennyvizet. Magyarán: itt tartunk majd 2015 végén, amikorra be kell fejezni az Apaserv és a megyei tanács közel 108 millió euró értékű projektjét.

A következő munkaterv költségvetése 126 millió euró. Ennek célja, hogy az összes olyan településen be tudják vezetni a víz és kanalizálási hálózatot, ahol a lakosság száma meghaladja a kétezret, magyarázta Octavian Lazin, a megyei tanács illetékes irodájának vezetője. Ez közel 40.000 lakost érint és 30 községben kötik majd be a vizet, 25 községben pedig a kanalizálást - amennyiben a pályázatot elfogadja és támogatja az unió.

Ahhoz, hogy Szatmár megyében 100%-os legyen az ivó-és szennyvízhálózat lefedettsége, jelenleg közel 220 millió euróra lenne szükség, jelentette ki Lazin. Amennyiben a Masterplan II-nek nevezett projektet sikerül megnyerni, akkor is szükség lesz további közel 60 millió euróra.

„A jelenlegi helyzet szerint ezt már nagy valószínűséggel saját forrásból kell majd előteremtenünk úgy, hogy 2037-re minden egyes Szatmár megyei házban legyen víz és kanalizálás", mondta Lazin.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: