2012-10-16 17:25:40• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmár megye lakosságának alig 18,5%-a alkalmazott

Szatmár megyében gyakorlatilag nem létezik munkanélküliség: akik nem rendelkeznek munkahellyel, azok nem is akarnak dolgozni. Legalábbis erre a következtetésre jutottak a megye vállalkozói és az állami intézmények vezetői azon a találkozón, amelyre a prefektúra szervezésében került sor.

Daniela Culic, a Kereskedelmi Kamara vezetője elmondta, Szatmár megyében jelen pillanatban megközelítőleg 61.000 személy rendelkezik hivatalos munkahellyel. A nyilvántartott munkanélküliek száma 6592, közülük 1819-en részesülnek munkanélküli segélyben. A tavaly ősszel végzett népszámlálás adatai szerint azonban Szatmár megye lakossága 329.000 főt tesz ki. Ez azt jelenti, hogy az összlakosság alig 18,5%-a rendelkezik hivatalos munkahellyel. Eközben több munkaadó arra panaszkodik, hogy nem talál megfelelő számú és megfelelő képesítéssel rendelkező munkavállalót. Nyilvánvaló, hogy a különbséget kitevő személyek külföldön illetve a szürke- és a feketegazdaságban tevékenykednek.

A munkaadók képviselői azt panaszolták, hogy hiába támogatja az állam akár havi 750 lejjel a fiatal végzősök alkalmazását (ezen összeg a frissen végzett egyetemisták esetében érvényes), ha a piacon kevés a képzett munkaerő. Ezt Gheorghe Tilibasa, a Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója is megerősítette. Elmondta, hogy a két héttel ezelőtt szervezett állásbörzén ötszáz szabad munkahelyet hirdettek meg frissen végzetteknek, ám mindössze másfél százan találtak munkát. Miközben csak az idén háromezren végeztek Szatmár megyében...

A munkaadók panasza szerint ráadásul sok munkanélküli azért megy el egy-egy céghez, hogy ott kialkudja: lepecsételjék számára, hogy nem alkalmas a munkára. Dolgozni nem akar, tehát nem akar szerződést. Amennyiben viszont elutasítja a munkát és a munkaadó azt jelzi vissza Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnek, akkor elesik a támogatástól. Amennyiben viszont a munkaadó-jelölt alkalmatlannak minősíti az illetőt, akkor az továbbra is megkapja a segélyt.

Adina Filip, a Területi Munkaügyi Felügyelőség igazgatója felvázolta, melyek a leggyakoribb kihágások, amelyeket a munkaadók el szoktak követni az alkalmazottakkal szemben. Ezek közül a legérdekesebbek közé tartozik például, hogy kiskorú napi hat órát dolgozhat csak, heti három nap szabadság jár neki és éjszaka tilos a dolgoztatásuk. Külön díj jár azok számára is, akik 22.00 és 6.00 órák között illetve akik hétvégén dolgoznak - erről is meg szoktak feledkezni a munkaadók. Előfordultak esetek, amikor a munkavállaló a törvény által garantált minimálbért sem kapták meg vagy amikor az elmaradt szabadságukért nem kaptak külön bért.

Filip kiemelte továbbá, hogy Szatmár megyében egyetlen olyan „komoly"cég van, amely teljesen törvényesen, minden előírás betartásával igyekszik külföldi munkahelyekre kiközvetíteni a munkavállalókat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: